|
Környezetbarát technológiák
|
Elektromobil versenyt rendezett a Bosch
Zöldtech *
2009.04.22
16 hozzászólás
|
 |
|
 |
Ez a cikk több mint 2 évvel ezelőtt jelent meg, ezért lehetséges, hogy elavult információkat tartalmaz. |
Több mint 150 mérnök és 27 elektromos hajtású autó mérte össze teljesítményét izgalmasabbnál izgalmasabb futamokban a Bosch Elektromobil versenyén Miskolcon.
A Robert Bosch Kft. sajtóközleménye
A Föld Napján azok az elektronikus hajtással rendelkező járművek mérték össze teljesítményüket Miskolcon, melyeket magyar felsőoktatási intézmények hallgatói csapatai terveztek és kiviteleztek a miskolci Robert Bosch Power Tool Kft. által hirdetett versenyre. Az ökoautókat összesen 144 Bosch kéziszerszám hozta mozgásba, melyeket a pisztoly eldördültekor a startvonalon illesztettek a csapatok megálmodott kocsijaikba.
„Miskolc városa kiemelten fontosnak tartja a fenntartható fejlődés érdekében tett lépéseket, csak úgy mint a Bosch. Reméljük, hogy a jövőben is hasonlóan sikeres együttműködéssel tudjuk segíteni az itt élő emberek aktivizálását és minőségi szórakoztatását. – mondta el köszöntőjében Káli Sándor, Miskolc város polgármestere.
A körverseny, s így a 2009-es Elektromobil verseny abszolút győztese a Debreceni Egyetem mérnökeiből verbuválódott GOCAR csapata lett, a rövidtávú gyorsulási futam bajnokaként pedig a Budapesti Műszaki Egyetemről érkezett PÓTDUDAGOMB csapat elektromobilja futott be. A műszaki megoldása alapján a Budapesti Műszaki Főiskola KANDÓ AUT 3 névre keresztelt csapat kreációját díjazta első helyezéssel a zsűri, míg a Miskolci Egyetem BUMBLE-BEE hallgatói csapata büszkélkedhet a legszebb autóval a közönség szavazatai alapján. A győztesek június elején nemzetközi Bosch versenyen vehetnek részt Németországban, és elektromobiljaikkal újra bizonyíthatják: az „Életre tervezve“ nem csupán egy jól csengő szlogen.
A miskolci Városház téren rendezett egész napos családi rendezvényt óriási érdeklődés kísérte, a két műsorvezető, Görög Zita és Mezei Dániel társaságában több ezer látogató szurkolt a vállalkozó kedvű fiataloknak és különleges járgányaiknak.
„Nagyon örülünk, hogy az elektromobil futamokra ennyien kíváncsiak voltak. Reméljük, hogy az esemény nem csupán felhőtlen szórakozást nyújtott, hanem sikerült elgondolkodtatnia is mind a közönséget, mind pedig a mérnök hallgatókat, hogy egy fenntartható, környezettudatos jövőhöz ki-ki hogyan tud hozzájárulni.” – mondta el Horváth Attila, a Robert Bosch Power Tool Kft. gyárigazgatója.
A magyarországi Bosch csoport évek óta kiemelten támogatja a magyarországi felsőoktatást: a vállalat a tavalyi évben több mint 500 millió forintot fektetett a magas színvonalú, több nyelvet beszélő fiatal mérnökök képzésébe – felismerve, hogy a válság közepette felértékelődik a szakképzett mérnökök tudása, a tehetségmenedzsment. A Bosch csoport számára az egyik fő irányvonal ezen törekvéseinek folytatása: szerepvállalás a pálya vonzóbbá tételében, együttműködés hazai egyetemekkel és nemzetközi szakmai fórumokkal, és közös akcióterv kidolgozása és elindítása az Oktatási és Kulturális Minisztériummal.
„Nem mutogathatunk tovább egymásra: az, hogy gyerekeink milyen környezetben élik majd le életüket, csak rajtunk múlik. Fontosnak tartom, hogy közszereplőként, ismert emberként erre mindenkinek felhívjuk a figyelmét, és őszintén örülök, hogy ezt olyan felelős nagyvállalatok is felismerték és támogatják, mint a Bosch.” – mondta el Görög Zita, 2009 Környezetvédelmi Nagykövete, a Bosch Elektromobil verseny egyik házigazdája.
Start
(Kattintson a képre a nagyításhoz)
GOCAR (Debreceni Egyetem), az abszolút bajnok
(Kattintson a képre a nagyításhoz)
A sárga Bumble Bee (Miskolci Egyetem), a közönségnyertes
(Kattintson a képre a nagyításhoz)
Kandó Aut 3 (Budapesti Műszaki Főiskola), a műszaki megoldás bajnoka
(Kattintson a képre a nagyításhoz)
Pótdudagomb (Budapesti Műszaki Egyetem), a gyorsulási bajnok
(Kattintson a képre a nagyításhoz)
Navigáció:
Mit szól hozzá?
Hozzászólása itt, a cikk alatt fog megjelenni.
Kérjük, ne használjon közízlést sértő kifejezéseket.
Nem megengedett a reklámcélú hozzászólás, valamint egy
hozzászólás bemásolása egyszerre több cikkhez.
Hozzászólások:
(A hozzászólások tartalmáért
a Zöldtech magazin szerkesztősége
nem vállal felelősséget.)
Hozzászólások listázása időben növekvő sorrendben.
mormota
2010.06.30, 12:32
Lehet h salgó polc, lehet h deszka, de legalább üzembiztos volt. Sok csapat volt sokkal komolyabb megoldásokkal és mégse ment a gépük. Amúgy a miénk megázott a verseny előtti nap és ez egy kicsit megviselte menetteljesítmény szempontjából...:) Csatlakoznék Eldottore-hez, miszerint igenis jónak bizonyult a hajtás-megoldásunk.
versenyző#12
2009.05.11, 20:11
Én is csak gratulálni tudok azoknak az embereknek akik a salgó polcos csodát kihozták a műszaki megoldás győztesének.
És az az indok hogy milyen jól szinkronizálták a gépek vezérlését erről pedig az a véleményem hogy olyan jól sikerült a srácoknak hogy a gépük ha jól emlékszem nem ment gyorsabba gyök2-nél. :)
Morton
2009.05.05, 23:13
A legjobb műszaki megoldás két tesco-s bicikli összdeszkázva... a gatát kár volt letolni értük.. mármint akik rájuk szavaztak :)
Kazaa
2009.05.05, 23:11
kíváncsi lenneék a középmezőnyre is...
gépészgyerek
2009.05.05, 23:10
Érdekesnak találom, hogy csak az egyetemek csapatait említik mindenhol. Pedig tudtommal a döntőben a 4 járműből 2 a kecskeméti főiskoláé volt, egy meg a debreceni egyetem műszaki főiskolai karáé (ezt valamiért nem reklámozzák). Bumble Bee: kb egy kocsmapult mértű szárnyat cipeltettek egy hatalmas gördülési ellenállású konstrukción.
Kandó aut: két bicikli össztákolva két deszkával meg salgó polccal. biztos hatalmas mérnöki munka volt. (gratula szavazóknak :) )
én egy konkurens cégnél dolgozom, és az a meglátásom, hogy a vidéki főiskolák sokkal életképesebb konstrukciókkal álltak elő, mint a nagy egyetemeink.
néző
2009.04.29, 22:06
azért volt olyan gép ami nem kerékpár nézd meg a GOCAR vagy a 15-ös számú csapatot
érdeklődő
2009.04.29, 01:46
Válasz UFF-nak
nem gondolom hogy egy autónak nevezett valami korszerű megoldása hogy egy fadarabbal összedrótoznak kettő kerékpárt
Félkegyelmű
2009.04.28, 15:35
"elektromos hajtású autó mérte össze"
Ezek nem autók, hanem összehegesztett kerékpárok. Óriási különbség.
Látogató
2009.04.27, 21:55
Tetszettek a csapatok. Az első helyezett agyváltós megoldása telitalálatnak bizonyult. A második helyezett leegyszerűsített hajtása volt a kedvencem, bár nosztalgiából a Jawa Mustang blokkos megoldás is tetszett. (Sajnos kiesett.) Kár, hogy már nem vagyok egyetemista.
uff
2009.04.27, 09:58
"A műszaki megoldásban ha ez volt a legjobb akkor szégyen a magyar felsőoktatásra és legfőkép a bosch-ra vagy a zsürire, hogy ilyen nevetségesen alacsony szinvonalat dijaztak. Vagy ez csak poen? "
A műszaki megvalósítás mely elemét tartja rossznak?
érdeklődő
2009.04.26, 23:14
Kedves Edottore
Kérdésem lenne igaz hogy nem értékelték az "elektromobil" versenyen a beépített elektronikát
versenyző
2009.04.26, 23:09
Tisztelt Eldottore
Kár volt olyan sokat dolgozni ezen a versenyen mert ettől kevés rosszabbul lebonyolított versenyt láttam egyébként egyett értek az érdeklődővel
érdeklődő
2009.04.26, 22:39
semmi gond a géppel csak akkor nem a legjobb műszaki megoldás nyertese címet kellett volna kapnia hanem a legyolcsóbb kivitel címet
Eldottore
2009.04.26, 22:07
Rendeztem, szerveztem nem keveset ezen a versenyen. A szóban forgó járművet is láttam. Amiért a a legjobb lett, az nem látszik a képen. 0 költségvetésből egy működő gépet raktak össze. Ha érdeklődőnek van egy kis ideje keressen róla képeket a hálón, és nézze meg, hogy hogyan szinkronizálták a gépek vezérlését!
Érdeklődő biztos hatalmas műszaki szemlélettel és tudással rendelkezik...
Névtelen olvasó
2009.04.26, 12:50
Tényleg csak összehegesztett bicikliknek néznek ki...
érdeklődő
2009.04.26, 05:29
A műszaki megoldásban ha ez volt a legjobb akkor szégyen a magyar felsőoktatásra és legfőkép a bosch-ra vagy a zsürire, hogy ilyen nevetségesen alacsony szinvonalat dijaztak. Vagy ez csak poen?
|