Nagy-Britannia: 12 év alatt 4000 szélturbina Zöldtech *
2008.06.25
Ez a cikk több mint 3 évvel ezelőtt jelent meg, ezért lehetséges, hogy elavult információkat tartalmaz.
A brit kormányzat illetékesei a mostaninak hatszorosára kívánják felfejleszteni az ország szélerőművi kapacitását, hogy Nagy-Britannia teljesíthesse uniós vállalását a megújuló energiaforrások felhasználására 2020-ra.
H i r d e t é s
Ezt azt jelentené, hogy még vagy 4 ezer szélturbinát kellene üzembe helyezni Nagy-Britanniában, elsősorban a tenger partjai mentén, következésképp 12 éven keresztül naponta egyet. Összesen 11 ezer szélerőműve lenne az országnak az említett időpontra.
Az óriási mennyiségű erőmű telepítésének terve a sajtó szerint nagyon komoly ellenállásba ütközi majd, ennek érdekében a kormányzat szeretné a tervezésükre vonatkozó eljárást leegyszerűsíteni. Erről a napokban kiadásra kerülő "zöld energia jelentés"-ben tesz közzé részleteket.
Számítások szerint ahhoz, hogy Nagy-Britannia 2020-ra teljes energiatermelésének 15 százalékát megújítható forrásokból biztosíthassa, legalább 100 milliárd fontnyi beruházást kell végrehajtani. A költség fedezné a háztartások energiaellátásához szükséges szélerőművek, illetve a napelem-panelek fokozottabb felhasználását célzó pénzsegélyeket is. (MTI)
Mit szól hozzá?
Hozzászólása itt, a cikk alatt fog megjelenni.
Kérjük, ne használjon közízlést sértő kifejezéseket.
Nem megengedett a reklámcélú hozzászólás, valamint egy
hozzászólás bemásolása egyszerre több cikkhez.