Mégsem lesz Hárskúton szélerőműpark Zöldtech *
2007.01.12
57 hozzászólás
Ez a cikk több mint 5 évvel ezelőtt jelent meg, ezért lehetséges, hogy elavult információkat tartalmaz.
A bíróság hatályon kívül helyezte a Hárskút és Lókút térségébe tervezett 45 megawatt összteljesítményű szélerőműtelep környezetvédelmi engedélyét, az illetékes felügyelőséget új eljárás lefolytatására kötelezte.
H i r d e t é s
A Fejér Megyei Bíróság 2007. január 9-én hatályon kívül helyezte a Hárskút és Lókút térségébe tervezett, harminc 146 m összmagasságú széltoronyból álló és összesen 45 MW teljesítményű szélerőműpark környezetvédelmi engedélyét, és az illetékes felügyelőséget új eljárás lefolytatására kötelezte. A környezetvédelmi engedélyt a Pangea Egyesület és három magánszemély támadta meg, akikhez a perben csatlakozott a Magas-Bakony Környezetvédelmi Egyesület.
Az ellenzők egyebek közt azt kifogásolták, hogy a tervezett létesítmény tájképvédelmi övezetre és az országos ökológiai hálózatra, a Magas-Bakony Tájvédelmi Körzet közvetlen szomszédságába, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Természetvédelmi Hivatala szerint is természetvédelmi szempontból érzékeny területre, valamint két közeli, nagy, összefüggő Natura2000-es terület közti szűk folyosóra esne. A szélerőműtelep zajhatásával kapcsolatos szakhatósági állásfoglalás a bíróság megítélése szerint is ellentmondásokat tartalmazott. A per során derült ki, hogy az eljáró szakhatóságok az engedélyezési eljárás során a telepítés helyszínét mindvégig téves koordináták és helyrajzi számok alapján értékelték. A beruházó által benyújtott látványterv az erőműtelepet megtévesztően, a valóságosnál kedvezőbben ábrázolta.
A 2006. tavaszán a szélerőművek számára kiosztott 330 MW összkapacitásból a beruházó nem részesült. Környezetvédelmi és az energiarendszerre történő csatlakozási engedély hiányában a beruházás sorsa így megpecsételődött.
A felperesek üdvözlik a tiszta, megújuló energiafajták terjedését, azonban hangsúlyozzák, hogy ezeknek a létesítményeknek a helyszínét körültekintően kell kiválasztani. Ezért a továbbiakban is figyelemmel fogják kísérni a térség fejlesztési elképzeléseit.
Pangea Kulturális és Környezetvédelmi Egyesület Magas-Bakony Környezetvédelmi Egyesület
Mit szól hozzá?
Hozzászólása itt, a cikk alatt fog megjelenni.
Kérjük, ne használjon közízlést sértő kifejezéseket.
Nem megengedett a reklámcélú hozzászólás, valamint egy
hozzászólás bemásolása egyszerre több cikkhez.
Mészáros Ferenc, Hárskútról
2007.12.07, 15:11
A beruhazo a sajat maga altal kert hataridon belul semmifele tovabbi tanulmanyt nem juttatott el a felugyelosegre. A mi ertelmezesunkben ez azt jelenti, hogy a birosag altal eloirt, immar a jogszabalyoknak is megfelelo vizsgalatok elvegzesere mar nem vallalkozott.
Tobb jel szerint ennek a projektnek az engedelyeztetese az eljaro hatosagok megtevesztesere es befolyasolasara, a ket erintett onkormanyzat megvezetesere es megvetelere, az ellenerdekelt felek lejaratasara alapult volna.
A felugyelosegnek ebben a helyzetben nincs mas valasztasa, mint az eljaras megszuntetese, amelyet el is varunk tole.
Mészáros Ferenc, Hárskútról
2007.08.15, 19:46
Az illetekes felugyeloseg altal eloirt hianypotlas lattan a beruhazo - a valtozoban levo jogi kornyezetre hivatkozva - eloszor megprobalta hatarozatlan idore felfuggesztetni a 2003-ban kezdodott, immar harmadik probalkozasra folyo engedelyezesi eljarast.
Amikor a felugyeloseg ettol elzarkozott, a beruhazo 120 napot kert a hianypotlas teljesitesere:
Diósi István
2007.06.17, 16:39
Tegnap, 2007-06-16-án jártunk első ízben, de remélhetőleg nem utoljára Lókúton. A falut körülvevő panoráma, a táj hangulata csodálatos, ez adja meg falu értékét is!
Nagy kár lenne ennek az csodaszép környezetnek a "széttrancsírozása". Vajon az osztrákok miért a Budapest-Bécs út mellé telepítették az erőműveiket, és miért nem mondjuk a szintén csodás Alpok egyik szélfútta völgyébe? Egyszerűen azért, mert nem hülyék az ott lakók, és nem dőlnek be a bizniszvezérelt, egyébként az üzlet szempontjából teljesen adekvát logikának.
Azt javaslom a Bakonyban lakóknak, hogy az ÉRDEKÉRVÉNYESÍTŐ KÉPESSÉGÜKet turbózzák fel egy kicsit fel, és ne dőljenek be a cég által beígért helyi adóknak, és egyebeknek!!!! Egyrészt ezek léte több szempontból is kérdéses, másrészt sokkal többet vesztenek - hiszen elértéktelenedik a környezetük - mint amit esetleg nyernének a kérdéses, ilyen-olyan támogatásokkal.
A civil társadalom, konkrétan a Bakonyi falvak közösségeinek erejét éppen az érdekérvényesítő képességükön lehet lemérni. Ne engedjék átverni magukat!
Üdv.
Diósi István Szegedről
Mészáros Ferenc, Hárskútról
2007.05.21, 14:01
Sajnos, a lobbizasrol szolo cikket levettek a metro.hu-rol, de itt van a lementett valtozat:
Mészáros Ferenc, Hárskútról
2007.05.07, 09:44
Boritekolni lehetett volna, hogy az elvesztett per utan megint jon az
allamtitkar-kartya, most egyszerre ketto is:
Tulajdonkeppen mi itt a koncepcio, Karcsi? Gondolod, hogy ha beleteszel az
allamtitkarok tarisznyajaba egy kis... biokecskesajtot, akkor majd segitenek
neked engedelyeztetni a szeleromutelepet a tajkepvedelmi ovezetre, meg
elinditani az "Okoz-e egeszsegugyi karosodast a reh-pusztai csaladokban a
toluk 400 m-re levo szeleromutelep?" c. emberkiserletet?
Mészáros Ferenc, Hárskútról
2007.04.26, 23:01
A masodszorra ismetelt, tehat harmadik eljaras kezdeten a felugyeloseg a dokumentacio atvizsgalasa utan a kovetkezo hianypotlassal fordult a beruhazohoz:
Mielott valaki masban remenykedne: minden egyes bekezdes maradektalan teljesuleset argus szemekkel fogjuk figyelni, a megszabott hataridot nemkulonben.
Mészáros Ferenc, Hárskútról
2007.03.10, 14:38
Most kaptuk meg az iteletet:
amelyben a birosag a felugyeloseg es a fofelugyeloseg reszerol *sulyos jogszabalyserteseket* allapit meg, a felperesek kereseterol pedig azt, hogy megalapozott volt.
Tóth András
2007.01.22, 16:37
GézengúZM!
Neked több szerencséd van, téged legalább nem hülyéztek le!
egy lókúti
2007.01.22, 14:43
Hát, úgy látom kedves Tóth Úr, Ön nincs képben egészen a témában. Olvassa már el a bevezető cikket mégegyszer.
A templomtorony és a szélerőmű között az a különbség, hogy egy átlagos templomtorony cca. 25-30 m magas és statikus, álló jellegű, egy szélerőmű pedig 150 m magas és dinamikus, mozgó jellegű. Nem az építészeti stílusokkal van gondunk, hanem a méretekkel!
Az Ön logikájával ezek szerint látványban mindegy hogy egy nő 50 vagy 250 kilót nyom?
Remek ízlése lehet...
névtelen2
2007.01.22, 12:42
Kedves Tóth András, lehet hogy tudatlan, de még olvasni sem tud, lejjebb bekopizott törvény részlet tájvédelemre vonatkozó bevezetőjének 3. pontja vonatkozik többek között a templomtornyokra is, előbb olvasson, aztán kérdezzen:
"(3) Egyedi tájértéknek minősül az adott tájra jellemző természeti érték, képződmény és az emberi tevékenységgel létrehozott tájalkotó elem, amelynek természeti, történelmi, kultúrtörténeti, tudományos vagy esztétikai szempontból a társadalom számára jelentősége van."
Bakonyi betyár
2007.01.22, 10:32
Tisztelt Tóth András !
Szóval: " mi a különbség a széltorony és a templomtorony között. Amúgy látványilag."
Erre azt szokták mondani: " Fiam: hülye kérdésekre, csak hülye választ lehet adni!"
Tóth András
2007.01.21, 12:32
Ez már csak gonoszkodásnak és kötekedésnek tűnik, de csak fel kell tennem a kérdést!
T. Névtelen3! Ezt írja:
"Az Apátság épületegyüttesének látványát nem védi semmi?"
Válaszolhatnám: "Dehogy nem! A széltorony.
De tessék már nekem kifejteni, mi a különbség a széltorony és a templomtorony között. Amúgy látványilag. Vagy építsünk gótikus szélerőművet? Az jó lesz? Esetleg a klasszicista? Az még jobb lesz?
Teljesen elbizonytalanodtam.
„Továbbá a közelben húzódik a Magas-Bakonyi TK határa, továbbá a Hárskúti-"medencébe" szerették volna telepíteni, ami kb 400 méter magasan található, ezért az idézőjel, talán alkalmasabb a fennsík kifejezés rá. A magas fekvése miatt a mintegy 146 méter magas tornyok még AUSZTRIÁBÓL IS LÁTHATÓK LETTEK VOLNA (OPTIMÁLIS LÁTÁSI VISZONYOK MELLETT), ÍGY A TJKÉPET ROMBOLTÁK VOLNA.”
Kiegészíteném: továbbá a közelben húzódik még (és ezek szerint nem rombolja a tájképet) a veszprémi 8-10 emeletes sztalinbarokk lakótelepek, a kabhegyi adótorony , a kőrishegyi radarállomás .
Pontosítanám: bár nem igazán lényeges: torony csak 90-100 m-es . A jóval karcsúbb lapátok nyúlnának fel addig.
Névtelen 2 azért még sejtetni enged egy új axiómát.
A tengeri sasok sem csúcstermékei az evolúciónak. Jó látási viszonyok között is akár 50 m –ről is sasszemeikkel bedőlnek a stroboszkóp hatásnak. A stájer-burgerlandi paraszt viszont már evolúciós high- tech produkció . Egy encián-snapsz után szemei elektronpásztázó üzemmódra váltanak át és átlát Kabhegyen (600 m), a Kőrishegyen (700 m),a Kőszegi (700 m) és Soproni ( 560 m ) hg.-en is. A második snapsz után még az esetleges stroboszkóp hatás sem tévesztheti meg. Szemei villogni kezdenek a tjkép romboló látványtól és rögvest újra tölt. A harmadik snapsz már kihozza belőle a hihetetlent is. Optikájának ( fátyolos szemének ) szög-felbontóképessége már vetekszik a NASA rendszámleolvasó ( ezt se kéne elhinni) optikájával. Ha meg a hárskúti tájképromboló délibábos sokk után képes még egy 4. snapszot leereszteni, fülei a szférák zenéjét ( Csetényi szélgépek zaját) is képesek lekottázni. Ekkora már Hárskútról nézvést az elázott, derék Hansi sógorunk látványa rombolná tovább a tájképet. Persze csak jó látási viszonyok mellett.
Mészáros Ferenc, Hárskútról
2007.01.20, 13:20
Kedves névtelen3,
Ez a bajor pelda erdekes, de egyelore nem tudunk eleget rola. Visszaterve a harskutihoz, a hatosagok "hosszú huzavona, hatástanulmányok miegyebek után" engedelyeztek az abran lathatoan reszben Natura2000-esekre eso szeleromutelepet:
Ez az engedely, ha mi nem tamadjuk meg es lejar a fellebbezes, ill. keresetbenyujtas hatarideje, jogerore emelkedett volna es most lenne hazai pelda is arra, hogy lám, a hatosagok Natura2000-esekre, sot erdoteruletekre is engedelyeztek szeltornyokat. Bizonyara akadna, aki ebbol azt a kovetkeztetest vonna le, hogy - mivel a hatosag engedelyezte - a szelerotelep nem veszelyezteti ezeket a vedett teruleteket.
Az igazsaghoz hozzatartozik, hogy ezek teves koordinatak voltak - de ez harom evig nem tunt fel a hatosagnak. Mar *a per* folyaman tortent (tehat az engedelyezesi eljaras lezarultaval!), hogy a fofelugyeloseg a mi eszreveteleinkre reagalva meltoztatott modositani a hatarozatat, aztan amikor még ez sem volt eleg, akkor a harmadik nekifutasra a helyrajzi szamokat is. Hogy ennek miert kellett igy tortennie...? A tobbi felvetesunkre a fuluk botjat sem mozditottak, nem csoda, hogy a birosag elmeszelte oket.
Meg egyszer: a fofelugyelosegnek ebbol a dilettans, felelotlen es egeszeben veve roppant kartekony hozzaallasabol kovetkezoen tehat nalunk is elofordulhatott volna, hogy szeltornyok teljesen jogszeruen Natura2000-es erdokre kerulnek, epp ezert a hasonlo peldak (egyeb info hianyaban) egyelore nem eleg meggyozoek a szamomra.
Tóth András
2007.01.19, 17:02
T. Névtelen 2!
Nagyon köszönöm, hogy megmagyarázta nekem, mi a tájkép. Most már legalább tudom. Amúgy a tudatlanságom az eget verdesi. Most kezdek rájönni, hogy is volt az, amikor csoportképet csináltak rólam. Hat ökör voltam, meg az vagyok mind a mai napig, mert válaszolok erre a szamárságra...
névtelen3
2007.01.19, 13:09
Már szerettem volna korábban is tisztázni: az általam említett németországi példa egy Natura 2000 területen LEGÁLISAN telepített erőműre vonatkozott! Igaz, csak egy szélkerék, Münster környékén. Természetesen nagyon cinikus lett volna, ha egy törvénytelen példát hozok fel, ez a szélkerék azonban hosszú huzavona, hatástanulmányok miegyebek után megvalósult. Bajoroszágban ellenben volt olyan, hogy megépült, aztán még az üzembe helyezés előtt le is bontatták, visszavonták az engedélyt. Szóval ott sem kifejezetten elfogultak a szélkerekek javára.
"elnézőek voltak" - én sajnos homlokegyenest ellentétes hozzáállással találkoztam. Valószínűleg nem a "megfelelő" módon közelítettem a hatóságokhoz... Azon egyébként már én is elgondolkoztam, hogy hogyan lehetett kiadni több tucat szélerőműre az engedélyt Zircen? Az Apátság épületegyüttesének látványát nem védi semmi?
Csak az én véleményem, de szvsz a Natura2000 után nem kevés EU-támogatás járt, és magát a kijelölést is támogatták pénzügyileg. Ergó sok lóvé, csak éppen jól összecsapták. Volt már ilyen. Volt rá lehetőség egyébként a véglegesítés előtt, akinek kifogása volt, be lehetett jelenteni, sok minden módosult még az első változathoz képest.
Mészáros Ferenc, Hárskútról
2007.01.19, 12:28
Kedves névtelen3,
1. A vedotavolsag intezmenyenek bevezeteset remek gondolatnak tartom es oszinten sajnalom, hogy a mi esetunkben az engedelyezesi eljaras soran effele megfontolassal nem talalkoztunk. A velemenyed, amely szerint 1000 m-re egy vedett novenyfajjal megaldott terulettol nyugodtan allhat szeleromu, egyezik a Termeszetvedelmi Hivatal tajekoztatojaban megadott ertekkel:
"A védett természeti területek, érzékeny természeti területek, élőhelyek stb. védelme érdekében biztonsági övezetet célszerű kijelölni, azaz ezektől a területektől 800-1000 m-nél távolabb
javasolt a szélerőmű elhelyezése."
2. Szerintem a termeszetvedelmi hatosagok nem "mindent" akarnak "remekul" megakadalyozni, hanem a vedett teruletek vedelmet ohajtjak biztositani. Még nem hallottam olyanrol, hogy a termeszetvedelmi hatosag nem vedett teruleten valamilyen beruhazast meg akart volna akadalyozni. Hm?
3. A tajesztetika, tajrombolas, tajvedelem reszben csakugyan szubjektiv elemeket is tartalmaznak. De vannak erre is szabvanyok (pl. az MSZ 20372), amelyek egy tajbol sok mindent szamszerusitenek es egy pontozasos rendszer alapjan igyekeznek ertekelni a megitelesi helyszineket. Ezek alapjan kijelolhetok a tajkepvedelmi ovezetek, amelyeket a tovabbiakban vedeni lehet - es kell.
4. Mi koze van az angolszasz jognak ehhez az esethez? Mas az, hogy ott egy biroi dontes a jovore nezve iranymutataskent szolgal, es mas az, hogy egy jogszabalyserto, de senki altal meg nem tamadott kozigazgatasi hatarozat alapjan szeleromu letesulhetett egy Natura2000-es teruleten.
Ha pl. felnyomjak az automat es kivesznek belole egy szatyrot, mert azt hiszik, hogy arany van benne, akkor ez nyilvan jogszabalyserto. De ha en nem teszek feljelentest, mert a szatyorban csak egy kilo krumpli volt es mellesleg karosszerialakatos vagyok, aki helyre tudja rantani az ajtot, akkor ez nem jelenti azt, hogy ettol a pillanattol fogva autot felnyomni szabad vagy kotelezo, meg angolszasz jogrendu orszagokban sem.
5. Tudnal valami konkret peldat emliteni, ahol a szuklatokoru es rugalmatlan hatosagok megakadalyoztak egy szeleromuberuhazast idehaza? A mi tapasztalataink alapjan ugyanis inkabb, khmm... elnezok voltak.
6. A Natura2000-esek kijelolese, mint sok egyeb allamigazgatasi eljaras, itt-ott bizonyosan tartalmazott vitathato elemeket, amelyeket kesobb igyekeztek is orvosolni es a vegleges listaba nem is minden, eredetileg felterjesztett HRSZ kerult bele. Azonban az eljaras aprobb tokeletlensegei ellenere nem kellene megkerdojelezni az egesz Natura2000-es program hitelet vagy szandekat. Harskuton az erintett HRSZ-ek listaja kezdettol fogva gyakorlatilag valtozatlan.
Kedves erbe,
7. Tulajdonkeppen mit akartal ezzel a kerdessel es a ra adott valasszal? Vedett madarak ott fordulnak elo, ahol kolteni es taplalkozni stb. tudnak, ez a degradalt ipari zonakban kevesbe fordul elo. Ha ilyen teruletekre telepitenek szeleromuveket, akkor azok nem fognak vedett madarakkal talalkozni, es szamottevo elhullas sem lesz. Ebbol az erdekes megfigyelesbol azonban kicsit korai levonni azt a kovetkeztetest, hogy ugye-ugye a szeleromuvek artalmatlanok a madarakra.
névtelen2
2007.01.19, 11:32
azthiszem pont itt a zöldtech-en volt hír a norvég szélerőművek vs. tengeri sasok meccsről, a sasok állnak vesztésre
erbe
2007.01.19, 11:05
Akkor én is agyba-főbe keresgéltem, vészmadarak huhogásával volt tele a sajtó, csak eredményeket nem tudtak felmutatni.
Talán őket kellene szélkerékkel "aratni".
névtelen3
2007.01.19, 11:00
Kedves erbe, én egy holland felmérést találtam, ott éves szinten 40.000, a közlekedés áldozatául esett madár mellett 40 madár volt a szélerőművek számlájára írható. Ha jól emlékszem, az elektromos vezetékekhez néhány ezer madár volt írva. Ez a nagyságrend valószínűleg mindenhol másutt jellemző lehet.
erbe
2007.01.19, 10:45
Egy kérdés és egy válasz:
"Hol lehetne adatokat találni a már működő hazai szélerőművek "madárirtási" tevékenységéről.
Helyenként és időnként felröppennek olyan irreális hírek, félelmek, aminek pl. külföldön, ahol sokkal nagyobb mennyiségű erőmű működik madaraktól nyüzsgő tengerparti övezetben, nyoma sincsen.
Amit eddig célzottan kerestem és találtam német nyelvterületen, csupán egyedi esetekről ír, nem pedig többezres madármészárlásokról.
Tudomásom szerint a távvezetékek veszedelmesebbek, nem is szólva az olasz vadászokról."
"Kedves Kolléga!
Ismereteim szerint ilyen felmérést hazánkban még nem készítettek,
aminek talán az lehet a magyarázata, hogy nálunk még nem voltak
efféle balesetek - én legalábbis még nem hallottam ilyenről."
A válaszoló a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szakértője.
Névtelen olvasó
2007.01.19, 10:00
kedves névtelen2, egy szóval sem mondtam, hogy követni kell a példát, ahogy arról sem volt szó, hogy bárki natura2000 területre kíván állítani egy szélerőművet. A szomszédságáról volt szó. Ha teszem azt egy mező Natura 2000 hálózathoz tartozik, mégpedig abból kifolyólag, hogy ott egy védett növényfaj található, akkor tartom a véleményemet, hogy 1000 méterre tőle nyugodtan állhatna egy erőmű, ugyebár, mert hirtelen nem látom be, hogy bármi kárt is tenne benne, meg azt hiszem a virág nem nagyon migrál. Az már más kérdés, hogy a természetvédelmi hatóságoknak, ha jól tudom, nem kötelessége elárulni, hogy mi a védett objektum a területen, innentől fogva aztán erre hivatkozva remekül meg lehet mindent akadályozni. Ahogy a tájrombolást, miegyebet sem lehet objektívan megfogalmazni anélkül, hogy az egyik vagy a másik oldal ne találna ezen fogódzkodót és kiskaput.
"pistikés, hogy azért legyen valami, mert máshol is csináltak ilyet" - ezek szerint tiszta gáz a pár száz éve remekül működő angolszász jog? :-)
Egyébként egy hajóban evezünk, épüljenek csak szélparkok a Kisalföldön, ott van szél, meg madzag, amire a delejt lehet kötni. Nem konkrétan Hárskúttal kapcsolatban, hanem általánosságban szerettem volna érzékeltetni, hogy nem ártana a szélesebb látókör és a nagyobb rugalmasság, főként a hatóságok részéről.
Van olyan település innen nem messze, ahol a teljes külterületet, az öszes létező helyrajzi számot Natura2000-re jelölték, válogatás nélkül, betonutastól, dögkutastól, olyan telkestől, amit a (hatóság által jóváhagyott!!) rendezési terv szerint belterületbe vonnak, és lakóházak épülnek néhány éven belül.
Másik példa: beszéltem egy nemzeti parkos illetővel, akinek mondtam, hogy a madarakat nem kell félteni, Hollandiában, Németországban több évtizedes kutatások igazolják, hogy elenyésző a madárelhullás az erőművek miatt. Erre azt válaszolta, hogy ne hasonlítsam már össze Magyarországot Hollandiával, mert utóbbi tiszta művi környezet. Ez nagyon lesarkítva igaz is, de ha ezt egy ornitológusnak mondja, hogy nem összevetési alap, az bizonyára elcsodálkozik, mert ha az Északi-tenger partvidékén nincs fajgazdagság madarakban, akkor sehol nincs.
Mészáros Ferenc, Hárskútról
2007.01.17, 11:53
Ad vocem tájvédelem: az en szamomra ebben a temaban peldaerteku, amit Toszkánában lattam. Talan nem veletlen, hogy az Europai Taj Egyezmenyt Firenzeben irtak ala (Magyarorszag is).
Toszkána tulnyomo resze teljesen muvi, emberalkotta, osi kulturtaj, a termeszeti teruletek aranya eleg alacsony es azt nagyon is vedik. A muvelt teruleteken a hazak, utak, foldek, várak stb. elkepeszto harmoniat es rendet sugaroznak, minden uj epites ebbe a harmoniaba illeszkedik. Oriasplakatok nincsenek, tudomasom szerint egyetlen szeleromutelepet epitettek meg, jollehet kozel szaz helyszinen volna lehetseges a szeleromuberuhazas.
De Olaszorszag nem mindenutt olyan, mint Toszkána, es mashol vannak is szeleromuvek szep szammal.
névtelen2
2007.01.17, 11:07
nételen3!
"nem nagyon van akadálya, hogy a szomszédságában épüljön valami, ami nem zavarja a védet értéket"
A természetvédelmi törvény védendőnek mondja ki a természeti tájat, tájképet is, tehát józan paraszti ésszel végig gondolva, igenis van akadálya.
Ha elolvassa valaki, még ha csak felületesen, akkor kiderül, h nem azért hozták létre a N2000hálózatot, h annak területén ipari létesítményeket hozzanak létre, és ahogy Mészáros Ferenc mondta attól hogy van rá példa, hogy ilyen dolog történt, attól még nem kell követni.
Ahogy nem kell az USA, Kína példáját követni és nem csatlakozni a kiotói egyezményhez.
Vagy nem kell tisztítatlanul a vizekbe engedni a szennyvizet, azért mert máshol úgy csinálják.
Elég gyenge érvelés (olyan pistikés) hogy azért legyen valami, mert máshol is csináltak ilyet, vagy máshol így csinálják.
névtelen2
2007.01.17, 10:44
II. rész
A TERMÉSZETI ÉRTÉKEK ÉS TERMÉSZETI TERÜLETEK ÁLTALÁNOS VÉDELME
Tájvédelem
6. § (1) A táj a földfelszín térben lehatárolható, jellegzetes felépítésű és sajátosságú része, a rá jellemző természeti értékekkel és természeti rendszerekkel, valamint az emberi kultúra jellegzetességeivel együtt, ahol kölcsönhatásban találhatók a természeti erők és a mesterséges (ember által létrehozott) környezeti elemek.
(2) A tájhasznosítás és a természeti értékek felhasználása során meg kell őrizni a tájak természetes és természetközeli állapotát, továbbá gondoskodni kell a tájak esztétikai adottságait és a jellegét meghatározó természeti értékek, természeti rendszerek és az egyedi tájértékek fennmaradásáról.
(3) Egyedi tájértéknek minősül az adott tájra jellemző természeti érték, képződmény és az emberi tevékenységgel létrehozott tájalkotó elem, amelynek természeti, történelmi, kultúrtörténeti, tudományos vagy esztétikai szempontból a társadalom számára jelentősége van.
(4) Az egyedi tájértékek megállapítása és nyilvántartásba vétele a természetvédelem állami területi szervei (nemzeti park igazgatóság, illetve természetvédelmi igazgatóság; a továbbiakban együtt: igazgatóság) feladata.
(5) A területrendezési terv tartalmazza az egyedi tájértékek jegyzékét.
Mészáros Ferenc, Hárskútról
2007.01.17, 10:37
Kedves erbe,
Azt hiszem, a vilag helyesen es bolcsen elrendezett dolgai koze tartozik, hogy nem oda epul valami (pl. szeleromutelep), amely teruletrol az egyik ződ meg a masik ződ megegegyezik egymassal, hanem ez a dolog jogszabalyoktol fugg. En teljes mellszelesseggel tamogatom a gondolatot, hogy a jogszabalyaink legyenek vilagosabbak pl. a szeleromuvekkel kapcsolatban, mert ahogy lattuk, meg a hatosagnak is nehezere esik ertelmeznie oket. Pl., hamar az elet igy hozta es ekkora az erdeklodes a szeleromuvek epitese irant, akkor az Orszagos Rendezesi Terv uj valtozata tartalmazhatna erre vonatkozolag valami mellekletet: hol lehet, hol nem lehet.
Kedves nevtelen3,
Ajanlom figyelmedbe a Balaton-felvideki Nemzeti Parknak az elso eljarasban meghozott elutasito szakhatosagi allasfoglalasat, amely szerint a ket Natura2000-es kozotti "...ipari letesitmenyek jelleguknel fogva potencialis veszelyforrast jelentenek az allatfajok migracioja szempontjabol". Ezt eddig rajtad kivul senki nem vitatta, a beruhazo is ugy ervelt inkabb, hogy a nemzeti park a masodik eljarasban mar nem volt szakhatosag, tehat a velemenyet sem kell figyelembevenni.
Termeszetesen mindent lehet vitatni, sot, kell is, ha megalapozatlannak tartod, de inkabb ervekkel es bizonyitekokkal, az nem eleg, hogy "nem zavarja a vedett erteket".
Keszseggel elhiszem neked, hogy a felugyeloseg engedelyezett olyan szeleromutelepet Veszprem megyeben, amely 300 m-re esik Natura 2000-estol, mert a felugyeloseget a Natura2000-esek lathatoan nem erdeklik, terkepeket nem vesznek a kezukbe es koordinatakkal nem foglalkoznak. A mi esetunkeben ezek a tavolsagok inkabb meterek voltak csak vagy annyi se, ahol a tornyok kozvetlenul raestek a Natura 2000-esekre. A jozan paraszti esz hasznos dolog, de olykor erdemes meghallgatni annak a velemenyet is, aki ehhez tenylegesen ert, pl. a Termeszetvedelmi Hivatalet vagy a nemzeti parkoket.
Az orszagnak kb. 20%-a Natura 2000-es, vagyis 80%-a nem az. Szerintem hasznosabb tevekenyseg lenne ezen a 80%-on keresgelni, mint azt bizonygatni, hogy ha egy bizonyos vedett vadviragot a szeleromu nem daral le kozvetlenul, akkor az erdo fole mar lehet is szeltornyokat telepiteni. Azt is elhiszem, hogy tudsz mutatni Europaban Natura2000-esen allo szeltornyot vagy mas jogszabalysertest - de attol, hogy ilyesmi letezik, meg nem kovetendo pelda. Ha egyszer a jogszabaly szerint vannak Natura2000-esek, akkor valosuljon is meg a vedelem, tanosvenyek legyenek, ne szervizutak meg ipari letesitmenyek. Tenyleg nem ertem, miert olyan nehez ezt elfogadni.
Tudomasom szerint villasdugo sincs Harskuton. Persze, ki lehet epiteni azt is, de hogyan? Az elso igeretek foldkabelrol szoltak, a kornyezeti hatastanulmanyban mar legvezetek volt - hiszen az ugy *gazdasagosabb*. Talan megerted, ha ezek a fejlemenyek ovatossa tesznek bennunket: mi jon meg?
névtelen2
2007.01.17, 10:15
komolyabban
Kedves Tóth András! Először szeretném megkérdezni, hogy Ön mit ért a táj, a tájkép fogalma alatt, mik azok az objektumok, dolgok, jelenségek amik egy (védendő) tájképbe tartoznak?
Valószínűleg nem ismeri a fogalmat, ami nem baj, az a baj, hogy nem is szeretné megtudni, hanem csak a tudatlansága mögé bújva mond okosakat. Az előítéletei által vezérelve újabb lehetőséget kap ezen a fórumon, hogy kiélje gyűlölködő hajlamait. Csak tegye, nem fogok vitába bocsátkozni magával. Azért javaslom önnek hogy nézzen utána a táj és a tájkép fogalmának, akár az interneten.
Tóth András
2007.01.17, 09:04
Névtelen 2-nek!
A szélkerekek rombolják a tájképet.
De a tájképet leginkább az én lakóházam rombolja, mert az sehogyan sem illeszkedik a tájképbe. Kiáll belőle. Már gondoltam, el kellene bontani és beköltözni a legközelebbi ürgelyukba. Csak ezzel meg az a baj, hogy az ürge is védett állat, még előfordulhat, hogy engem raknak ki az ürge helyett, és mostanában kezd az idő hidegre fordulni.
Bocsánatot kérek, de nekem mintha erről szólna az egész purparlé.
névtelen3
2007.01.17, 08:59
Kedves erbe! egyetértek, vannak világos- és sötétzöldek, meg ki tudja még hány szín a palettán.
Ajka jó ötlet, csak ott meg 6,0 m/s alatt van az átlagos szélsebesség 100m magasságban, az pedig már nem rentábilis, mondják a nálam okosabbak.
erbe
2007.01.17, 08:35
T. Mészáros Ferenc!
Én sem azt írtam, hogy pont Hárskúton muszáj erőművet építeni, hanem felsoroltam arra sokkal alkalmasabb kihasználatlan területeket, ahol, mint pl. Ajka ipari környezete, még a villanydrót is ott lóg, amit meg névtelen3 hiányol. Ráadásul jó vastag!
Legtöbbünknek azzal van elsősorban baja, hogy az egyik "ződ" azt rikoltozza, hogy megújulót-megújulót, ne atom és szénerőművet, a másik "ződ" meg lebontatja a félkész vízerőművet és keresztbetesz a szélkeréknek. Mi lenne, ha előbb egymás között megegyeznének, hogy mi és hol engedhető meg és támogatandó, és onnan kezdve egymás mellett teljes erővel a megvalósítást támogatnák?
névtelen3
2007.01.17, 08:10
Kedves névtelen2, én nem tudom hogyan "vágsz el" bármit is egy szélerőművel... te hogyan képzeled el, egy láthatatlan energiapajzs meggátolja a nyuszikát abban, hogy egyik helyről eljusson a másikra?
A Natura 2000 egy kategória, ami nem zárja ki eleve a szélerőmű létesítését, még a területen sem (van rá precedens hogy Natura 2000 területen épültek erőművek Európában). Fokozott figyelmet kell szentelni a tervezés során, és bebizonyítani, hogy nem veszélyezteti a létesítmény mindazt, ami miatt az adott terület a Natura2000 hatálya alá tartozik. Ha pl. védett növényfajok, röpképtelen rovarok stb. miatt védett a terület, akkor józan paraszti ésszel végiggondolva nem nagyon van akadálya, hogy a szomszédságában épüljön valami, ami nem zavarja a védet értéket. Tudok olyan Vp megyei szélparkról, ami kapott környezetvédelmi engedélyt, 300 méterre a Natura2000-es területtől.
Tájkép: nincs olyan "optimális látási viszony", ami mellett láthatnád az erőműveket Ausztriából, ez badarság. Maradjunk annyiban, hogy 30km-ről talán látni, a legtisztább idő mellett. Nézz el a mosonszolnoki erőművektől Ausztria irányába. A legközelebbi erőművek 15km-re vannak, vékony pálcának látszanak, a rotorlapátokat már nem is látni.
Egyetértek, nem való oda ENNYI szélkerék (ugyanis a szápári erőművek szvsz például egyáltalán nem zavarók). Viszont ott van szél. És az a nehéz a dologban, hogy olyan területet leljen az ember, ahol szél is van, nem zavar senkit, és még van is hová bedugni a villásdugót. Na ilyen helyszín aztán tényleg alig van.
Névtelen olvasó
2007.01.16, 12:23
Köszönöm a földrajzi kiigazítást, de az a néhány kilométer nem változtat a helyzeten.
Mészáros Ferenc, Hárskútról
2007.01.16, 11:39
Kedves erbe,
Szerintem te nem lodoztel Harskuton. Ahol ilyesmivel múlathattad az idot, az a Hajmasker-Varpalota tersegeben levo loter lehetett - ami innen messze van. Egy pillantas a terkepekre segitene rajtad. Nehanyat feltettem a
Az egvilagon semmi kifogasunk nincs az ellen, hogy a loterre meg az inotai meddohanyokhoz szeltornyokat telepitsen valaki, sot. Kezdettol fogva ilyenfele teruleteket ajanlgattunk a Natura 2000-esek helyett. Ha ez eddig meg nem koppant volna le, akkor elmondom meg egyszer, hogy nem altalaban a szeltornyok ellen vagyunk, csak ezek ellen, ni. Tessek nyugodtan kiprobalni, hogy azt is ellenezzuk-e kóros exhibicionizmusunkbol kifolyolag...
Ad vocem NATO: tiz eve lehetett, hogy holland csapatok jartak erre logyakorlaton, es nehanyan kozuluk hetvegen elindultak tankkal kirandulni. En magam is talalkoztam egy ilyen kobor pancelossal itt Harskut hataraban, a fiuk fent ultek a toronyban es jol ereztek magukat. Kesobb irta az ujsag, hogy szamos onkormanyzat elenken tiltakozott a Honvedelmi Miniszteriumnal az ilyesfajta latogatasok ellen, volt, ahol karteritest is kertek a felszabdalt utjaik miatt.
Egyszoval mint szaz, a Bakony nagy, vannak itt nagyon ertekes teruletek, de a loteren csakugyan elferne jonehany szelkerek.
erbe
2007.01.16, 11:11
Ahhoz képest, hogy néhány éve még tankok rombolták korlátozás nélkül a "védett környezetet", sőt a NATO továbbra is lődözhet a Bakonyban, hatalmas felzúdulást okoz néhány szélkerék. Mikor még gyakorlaton jártam arrafelé, erdőt csak a szórványosan megmaradt néhány tölgy, pár akác és fenyőcsemete jelentett. Hatalmas kopár fennsíkok váltakoztak a timföldgyár kilométereken át húzódó meddőhányóival.
Szóval hely lenne bőven, ahol inkább szépítene az a néhány elegáns kerék a múlt szennye és rombolása nyomain.
névtelen2
2007.01.16, 16:39
csak hogy eloszlassam a félreértéseket, Hárskút és Lókút nem Gy-M-S megyében, hanem Veszprém-megyében található
Kedves Ásító Inas, az elmúlt években kerülkt bevezetésre a Natura2000 területek fogalma (közösségi (EU)szempontból védett területek), több ilyen terület közé szerették volna elhelyezni a parkot elvágva egymástól azokat, sőt volt olyan torony amit ilyen területre építettek volna. Továbbá a közelben húzódik a Magas-Bakonyi TK határa, továbbá a Hátskúti-"medencébe" szerették volna telepíteni, ami kb 400 méter magasan található, ezért az idézőjel, találn alkalmasabb a fennsík kifejezés rá. A magas fekvése miatt a mintegy 146 méter magas tornyok még Ausztriából is láthatók lettek volna (optimális látási viszonyok mellett), így a tjképet rombolták volna.
Abban szerintem egyetértünk, hogy a terület egyik értéke éppen abban rejlik, hogy hatalmas területek (országos viszonylatban) borítottak erdővel, továbbá hogy a tájképet nem rondítják el ipari célú létesítmények.
egy lókúti
2007.01.16, 16:08
Ha olyan nagyon "kreatívak" lettek volna a beruházók, akkor nem ezen az értékes területen próbálnak engedélyeket szerezni, idöt és pénzt befektetni a beruházás tervezésébe, hanem átolvasva a szabályozásokat, arra alkalmas területeken próbálkoznak.
A "kreativításukat" így itt kénytelenek voltak hamis zajszámításokban, látványtervekben, koordinátákban, térképekben, a falusi emberek megtévesztésében, a hatóságok megvásárlásában kiélni. Ez a fajta "kreativítás" nem éppen a becsületes magyar néplélekre vall. Hát most nem jött be...
Névtelen olvasó
2007.01.16, 14:09
T. Mészáros Ferenc Úr!
Senki sem akar beavatkozni a Gy.M.S. megyei környezetvédők hétköznapjaiba. De azért a tények ettől még tények maradnak. Például az olyan tények, hogy évek óta figyelem a meteorológiai adatokat, és az látszik, hogy a lakóhelyemen kb. tizedannyi a szeles napok száma, mint az Önök régiójában. Én hiába szeretnék szélerőművet telepíteni, hatalmas csalódás lesz, mert a világ végéig sem termeli ki a befektetést. Gy.M.S. megyében adottság a széljárás. Ezzel együtt kell élni. Nekünk majd jut másik feladat, bizunyosan nem ússzuk meg feladatok nélkül.
Ennyiben csatlakozok Zoltán hozzászólásához.
Zoltán
2007.01.16, 08:44
Tisztelt Mészáros Ferenc
Én nem az Önök településéről beszéltem, hanem általánosan a megyéről. A, B és C dűlőkről, Z árokról stb. Hárskút esetében minden bizonnyal jogos bírósági döntés született, a beruházás elmaradása a tervezés hiányosságainak köszönhető (vagyis támadható volt).
Munkácsy Tanár Úr pontosan arra reflektált előadásában is, hogy ez a kevés terület is mennyi mindenre lenne elég. Ő 40 Kw/km2-es társadalmi-gazdasági küszöbbel számolt (ilyen értékeket mérnek Észak-Németországban, Dániában), vagyis kb. 160 MW lenne a megyére vetítve. Ez többszöröse a jelenlegi szegényes beépített kapacitásunknak. Teljesen egyet értek az érvelésével, de mégis miért kell ekkora (87%!) felesleges korlátokat felállítanunk a szélenergetika terén legjobb adottságokkal rendelkező megyénkben? Nem kívánom, hogy a fél megye fák helyett szélerőművekkel legyen tele, csak azt szeretném, hogy a jogalkotók a józan észnek megfelelő rendezési terveket fogadjanak el.
Nem rendelkezem annyi ismerettel, hogy vonalakat húzzak a megye térképén, csak arra világítanék rá, hogy a megyei bizottságoknak felül kellene bírálnia szigorúan szakmai szempontok alapján (indoklással) az eddig elfogadott rendezési terveket. Alapjában véve a falsch papír az, ami engem zavar, így a vizsgaidőszak kellős közepén.
Mészáros Ferenc, Hárskútról
2007.01.15, 20:43
Kedves Zoltán,
Komolyan erdekelne, hogy mi a pontos referencia ezzel a 87%-kal kapcsolatban (a publikacio cimere stb. gondolok, ugy tunik a hozzaszolasodbol, mintha ott volna a kezed ugyeben).
Te mekkora teruletet tartanal optimalisnak elkuloniteni egy megyenkben szeleromutelepek szamara? Az altalad emlitett 538 km2 kb. Budapest vagy majdnem a Balaton teruletevel hasonlo nagysagu. Ha egy szeltoronyra durvan 10 hektart szamolsz (amin azert lehet szantani, vetni, kozlekedni, iparkodni, stb), akkor ezen a teruleten elvileg 5000+ szeltorony elfer, csak Gy-S-M megyeben, ugy, hogy egyikuk sem esik termeszetvedelmileg erzekeny teruletre. A lakott teruletektol valo kozelseguk es egyebek miatt ebbol esetleg csak 500 johet szoba, az 2 MW-javal szamolva 1000 MW. Nem eleg?
Az en meglatasom szerint 500 potencialis szeltoronyhely egyetlen megyeben tobb, mint eleg. Es nem egy megyenk van, nem is ketto...
En a problemat masban latom, mint te. Ebben az esetben epp a jozan esz gyozedelmeskedett a "kreativ" emberrel (akinek penze is van) cimboralo burokracia felett - de, mint lattuk, a burokracianak nem ez lett volna a dolga, hanem az, hogy az ervenyes jogszabalyokat alkalmazva elhajtsa a kreativ embert a vedett teruletek kozelebol.
Zoltán
2007.01.15, 18:15
Elnézést kérek a kissé erős fogalmazásért, és a gyenge óriásteknős poénért.
A konkrétabb adatok:
GY-M-S megye területének kb. 87%-án eleve meg sem szabad próbálni a szélerőmű építést, mert nemzeti parkról, tájvédelmi körzetről, agrárkörnyezetvédelmi programba bevont, természetileg értékes, vagy Natura 2000-es területről van szó. Szerintem abban mindenki egyetért, hogy a 87% kicsit túlzó. Így marad kb. 13%=538 km2. Az adatok Munkácsy Béla Tanár Úr egyik esettanulmányából valók.
A probléma ott van, hogy van néhány kreatív, innovatív ember ebben az országban akinek esetleg pénze is lenne, de folyton törvényekbe, falakba, esetleg a saját hibájába (pl. most) ütközik. Részben erre világítanak rá a hozzászólók is. Egy azonban biztos: kissé bonyolult országban élünk, ahol a józan ész nem mindig győzedelmeskedik a bürökrácia felett.
névtelen2
2007.01.15, 15:30
zoltán!
Javaslom, hogy olvassa el Munkácsy Béla hozzászólását.
Az "élethalálharcot" éppen a hasraütés szerű tervezés miatt kell vívniuk, a gyakran a témában járatlan -van itt 200 hektár földem építsünk ide szélerőművet- beruházóknak, ötletgazdáknak, projektmenedzsereknek. És ugye olcsóbb megmondani a tervezést végző mérnöki irodának, hogy rakjanak már bele valami térképet, az is jó ha valakinek a gyereke rajzolja filctollal színes papírra, ezek a hülyék úgyis beveszik.
És jelen példa igazolja, hogy bár a fenti példa sarkított volt, de majdnem ilyen minőségű munkákat elfogad a felügyelőség.
És ha az az intézmény, aminek kötelessége megvizsgálni a beadott anyagokat, nem látja el a feladatát, mert elfogad egy móricka rajzot, akkor ki az akinek síkra kell szállni, hogy legalább a törvényességet betartsák?
Kedves Igazi zöld!
Miből gondolja, hogy 1: a szervezetek és magánszemélyek exhibicionista hajlamaik kiélésére vesznek a nyakukba egy 1,5 éves pert, sokszáz ezer forintnyi költséget és mégtöbb munkát?2: miből gondolja, hogy nem ismerik még legalapvetőbb szinten sem a témát? És milyen témát?
Névtelen olvasó
2007.01.15, 15:15
Zoltán: "1. Hogy lehet, hogy GY-M-S megye területének kb. 80%-a, K-E megye területének kb. 50%-a természeti szempontól értékes terület/nemzeti park/tájvédelmi köztet stb.
2. Ki, és mi alapján állapítja meg, hogy mi természetileg értékes/tájvédeli körzet stb.?"
kedves Zoltán, javaslom, ha tényleg érdekli hogy ki és mi alapján állapítja meg egy terület védettségét, akkor olvassa át a természetvédelmi törvényt például. Továbbá a Natura2000 területekkel kapcsolatos egyéb dokumentunokat (www.natura2000.hu).
A Gy-M-S megyei 80%-ot kicsit túlzónak tartom, ezt az adatot hol találta? Egyébként pedig nem azt írja a dokumentum, hogy ezek a területek fokozottan védettek, vagy akár bioszféra rezervátumok, nem, különböző szempontból védettek.
Tudom, hogy most csalódást okozok, de nem csak az óriásteknősök és az orchideák érdemelnek védelmet.
Névtelen olvasó
2007.01.15, 08:45
Kedves Zoltán!
Óvatosabban fogalmazzon! Ennyire sarkos vélemény már fel szokta kelteni az ellenfél figyelmét!
Az ellenfélnek pedig csak az a fontos, hogy csapon rajta tarthassa a kezét.
Zoltán
2007.01.14, 22:25
Nem ismerem a térséget, és ezért nem is mondanék véleményt a bírósági vétóról. De feltennék néhány kérdést.
1. Hogy lehet, hogy GY-M-S megye területének kb. 80%-a, K-E megye területének kb. 50%-a természeti szempontól értékes terület/nemzeti park/tájvédelmi köztet stb.
2. Ki, és mi alapján állapítja meg, hogy mi természetileg értékes/tájvédeli körzet stb.?
Ezekkel a kb. 50%-os, ill. 80%-os értékkel maximum a Galapagos-, és Seychelle-szigetek vehetik fel a versenyt. E megyéinkben azonban kevés óriásteknőst és orchideát láttam.
A tragédia, hogy ezen a lefedett 50 és 80%-on szélerőmű nem építhető, sőt még a fennmaradó százalékokért is élethalálharcot kell vívni. Ez a magyar valóság.
Reakcióm Jagati irására mindössze egy kérdés lenne:
Ha az amerikaiaknak, németeknek megéri többszázas erőműparkokat építeni, akkor nekünk miért nem érné meg? Ja, és a szélcsapot nem zárhatják el az oroszok.
Mészáros Ferenc, Hárskútról
2007.01.14, 16:54
Kedves Munkácsy Béla,
Annak lenyegevel egyetertve, amit leirsz, egy fontos kiegeszites megis: a hatosag sajnos *megadta* az engedelyeket, epp ezert kerult az ugy a *birosag* ele.
A per során azt kellett tapasztalnunk, hogy a hatosagnak tulajdonkeppen fogalma sem volt arrol, hogy ez a szeleromutelep hol is lett volna, milyen termeszetvedelmi szempontbol erzekeny teruleteket erintett volna, stb. Itt a zoldtech.hu-n tobb izben ramutattunk, hogy meglatasunk szerint a kornyezet vedelmevel megbizott hatosag az utolso pillanatig osszejatszott a beruhazoval - a tortenet vegen azonban a birosag megalapozottnak talalta az eszreveteleinket, amelyeket mi mar az elsofoku dontes megfellebbezesekor leirtunk.
Kedves ZM,
A termeszetvedelmi szempontbol erzekeny, szeleromuvek szamara alkalmatlan teruleteket a miniszterium Termeszetvedelmi Hivatala egy szakmai anyag terkepmellekletekent a nagykozonseg, koztuk a szeleromuveket epiteni kivanok tudomasara hozta:
Konkret termeszetvedelmi ertekek a telepitesi helyszin toszomszedsagaban a kornyezo Natura2000-es teruleteken vedett valamennyi allat- es novenyfaj, valamint a forrasok, a barlangok, a viznyelok, stb.
Kedves "igazi" zold,
Ha nem lenne ismert: a most lezarult eljaras a masodik kor volt, az elso kort a Balaton-Felvideki Nemzeti Park elutasito szakhatosagi allasfoglalasa miatt buktak el (nyilvan a nemzeti park is "magat kornyezetvedo jelszoval alcazo, de valojaban csak a sajat exhibicionista hajlamait kielo szervezet"), akik alol azonban a masodik korben kirantottak a szonyeget azzal, hogy megszuntettek a szakhatosagi statuszukat, igy az engedelyezesi eljarasban sem vehettek reszt.
Ásító Inas
2007.01.14, 22:49
Tisztelt Munkácsy Úr !
Egykoron dolgoztam pontosan azon a vidéken mint erdőrendező(inas) oszt’ miután már a céhlevelet kezembe nyomták, majd’ évtizeddel később visszatértem. Ezúttal úgyis, mint fakitermelő majd mint erdőművelő „zöldkabátos” (copyright Z.J. : ) jártam a környéket. Maradtak „megkopott” emlékeim. Ez nagyon régen volt már. Ezért érdekelne milyen természetvédelmi érdekeket sértettek, vagy sértettek volna meg ?
Üdvözlettel ZM
Egy "igazi" zöld
2007.01.14, 21:06
A környezetvédelem legádázabb és legkártékonyabb ellenségei a magukat környezetvédő és zöld jelszóval álcázó, de valójában csak a saját exhibicionista hajlamaik kiélését megcélzó "szervezetek" és egyének; akik a téma legalapvetőbb megismerésére sem veszik a fáradságot.
Munkácsy Béla
2007.01.14, 20:02
A természetvédelem oldaláról az aggályok megalapozottak, magam is láttam a hatástanulmányt és nem örültem. Végeztem térinformatikai elemzésket két megyében is, és mindkét alkalommal az derült ki, hogy jócskán volna olyan helyszín is, ahol a turbinák semmiféle természetvédelmi érdeket nem sértenek! Ebből mi a tanulság? A területi tervezés sehol nincsen ebben az országban, ennek híján mindenki a hasára ütés elvén választja ki a helyszíneket és aztán csodálkozik, hogy a hatóság nem adja meg az engedélyeket.
Részleteket lásd:
Munkácsy B. (2004): A németországi regionális tájtervező irodák. – Energiagazdálkodás, 45. 1. pp.13-15.
Munkácsy B. (2004): Tájtervezés Németországban és itthon. – Környezetvédelem, 12. 1-2. pp.34-35.
Munkácsy B. (2004): Adalékok a szélturbinák természet- és tájvédelmi vonatkozásaihoz. – Környezetvédelem, 12. 5. pp.28-29.
Munkácsy B. (2006): A szélenergia és a tájtervezés kapcsolata Németországban és Magyarországon – in III. Magyar Földrajzi Konferencia Budapest, 2006. szeptember 6-7. (CD-ROM)
Üdvözlettel:
MB
Névtelen olvasó
2007.01.14, 19:02
Ejnye-bejnye!
Minek az a sok felesleges, haszontalan szélerőmű?
Mert, ugye, ha nem fúj, akkor nem forog...
Ha nincs, akkor mindegy, fúj, vagy nem fúj...
De, ha fúj, és nem forog? Hát az nagy baj!
Ha, pedig, fúj is, forog is, mégsem termel, mert nincs tározó, vagy nem bírja a hálózat? Akkor mi van? Erre kéne válaszolni!
Megmondom: Semmi.
A legnagyobb baj akkor van, ha fúj, és nincs, ami forogjon, mert semmilyen sincs.
De miért baj az, ha van?
Én
2007.01.14, 18:39
Ezért nem halad sehova ez az ország mert hozzánemértő f***kalapok vezényelnek
Zuba János zubajanos@gmail.com
2007.01.13, 23:58
Nagy okosságok...
Hát persze, hogy nem lehet minden nálunk felépített szélerőmű mellé tározót építeni. Sík terepen. Ezért nincs értelme ennek az egész dünnyögésnek.
Egyetemista létére lehetne innovatív elme is.
Vagy ő is a papírhuszárképzésben vesz részt?
Az energia átalakítás és tárolás témában csak a gravitációs tározó bír az eszébe jutni?
Szegeden, Dr. Galbács rakta a fülembe a bogarat egy nagyon érdekes hangos gondolatával.
Ha majd megint találkozok vele, és felhatalmaz, akkor elmondom.
Jagatinak meg azt tanácsolom, hogy a környezet is lehet, hogy laposítja a gondolatait. Ezért ha ez így van, saját érdekében váltson társaságot....
Névtelen olvasó
2007.01.13, 21:04
Ez a mondandója Jagatinak:
"Vagyis minden szélerőműhöz kellene egy energiatározót kiépíteni, de legalább egy szélerőműparkhoz. Legalábbis szerintem."
- Így biztos, hogy nem épülne az a sok haszontalan, drága szélerőmű Magyarországon.
Névtelen olvasó
2007.01.13, 19:05
Kedves Zuba János!
Kedves Jagati maga sem tudja, mit akart mondani!
Zuba János zubajanos@gmail.com
2007.01.13, 17:02
Kedves Jagati!
Végül is , mit akartál mondani?
Jagati
2007.01.12, 22:05
Egy hivatalos közlést teszek ide:
Vízenergia
Megkapta első engedélyét egy 600 megawattos szivattyús tározó
Zöldtech * 2006.10.30
578 olvasás, 5 hozzászólás Magyarország
A Magyar Energia Hivatal kiadta az engedélyt az elsődleges energiaforrás választásra egy 600 megawatt kapacitású szivattyús tározó erőmű létesítéséhez.
A Magyar Energia Hivatal kiadta egy 600 megawatt kapacitású úgynevezett szivattyús tározó erőmű létesítéséhez az elsődleges energiaforrás választásra az engedélyt a Szinerg Energia Kft. számára, ami az engedélyezés első lépése - tájékoztatta az MTI-t Horváth J. Ferenc a Magyar Energia Hivatal elnöke pénteken.
A vízierőműként működő tározó erőmű megvalósítása a villamosenergia rendszer működtetése miatt elengedhetetlen. A rendszerirányítás szempontjából megoldandó probléma az, hogy 2008-ig Magyarországon 330 megawatt szélerőmű létesül, és tározós erőmű nélkül ezt a rendszerirányítás nem tudja kezelni.
Szakértők szerint egy ilyen erőmű létesítése legalább 150 milliárd forint beruházást igényel, és az engedélyezési eljárása - beleértve a környezetvédelmit is - meglehetősen hosszú ideig tart. (MTI)
Szóval jobb lenne inkább hatékonyab rendszert üzemeltetni, mintinkább generálni az újabb és újabb problémákat. Hiába "szép" és jó a szélerőmű, ha nem tudjuk kihasználni, mert annyiba kerül a fenntartása (vagy legalábbis sokba) és az energiarendszerbe való közvetlen betáplálása, hogy kevéssé éri meg megépíteni. Valamint kötelezően át kell vennie az energiarandszernek az általuk termelt áramot, természetesen csak akkor ha fúj a szél. a napszak alakulásával változik az áramfogyasztásunk, ami nem követi a termelés alakulását. Vagyis ki kell egyenlíteni egy tározóból. Vagyis minden szélerőműhöz kellene egy energiatározót kiépíteni, de legalább egy szélerőműparkhoz. Legalábbis szerintem. De természetesen et senki sem firtatja, mert ha ezt is beleszámoljuk a költségekbe, akkor valószínüleg szóba sem kerülne a szélenergia kihsználásáról.
Inkább már befejezem.
Üdvözlettel:
Jáger Attila (BME Építőmérnök hallgató)