Az Európai Parlament bizottsági határozata az energetikai kutatások prioritásairól Zöldtech *
2006.10.11
* Szerző: Bányai István
1 hozzászólás
Ez a cikk több mint 5 évvel ezelőtt jelent meg, ezért lehetséges, hogy elavult információkat tartalmaz.
Jövő évtől kezdődik az EU 7. K+F keretprogramja, amelynek energiakutatásra vonatkozó prioritásait fogalmazta meg az EP Tudományos Bizottsága.
H i r d e t é s
Az Európai Parlament Tudományos Bizottságának határozat (COM/2005/119. határozat), ami meghatározza az Európai Unió kutatási programját, az úgynevezett 7. K+F keretprogram 2007-től 2014-ig tart, az energiára, az energiakutatásra és felhasználásra vonatkozóan a következőket mondja.
Az 5-ös számú pont alatt (ami kizárólag az energiával foglalkozik) kimondja, hogy a jelenlegi helyzetben szükséges a fosszilis tüzelőanyagok felhasználási rendszerét átalakítani, és ennek az európai rendszerét energiaiparban is az érvényt kell szerezni. Az okokat abban fogalmazza meg, hogy hosszú távon szükséges megoldani azokat a klímával kapcsolatos negatív jelenségeket, ezzel összefüggésben, ami az üvegház-hatás és a rendkívül nagymértékű káros emisszióból adódik. A geopolitikai instabilitást is megkívánja megoldani az Európai Unió, ugyanakkor a 2000-ben kiadott „zöld könyv”-ben meghatározott előírások betartását is fokozottan ellenőrizni kívánja.
A megújuló energiák technológiájára vonatkozó kutatási célok közül elsősorban a bioenergiát és a szélenergiát emeli ki. Az EU globális versenyt kíván az energiatermelő ágazatok között kialakítani. Szeretné, hogy a japán és az amerikai cégek is befolyásolják a versenypozíciókat, s mindezt szeretné ellenőrzés alatt tartani. A közösség szándékozza azt is összehangolni, hogy a különböző energiatermelő ágazatok vagy az azonos technológiával dolgozó vállalatok hassanak oda, hogy a beruházásaik során vegyék figyelembe azokat a technológia szempontokat, amelyek az Európai Közösségben szükségesek, és meg kell teremteni ezek koordinálását is. Speciális aktivitást szorgalmaz, hogy az új energiapolitikai irány az európai politikai, gazdasági fejlődéssel összhangban legyen.
Az aktivitásra vonatkozó célkitűzések:
A hidrogén és az üzemanyagcellák; itt integrált, és erős technológiai alapokat és versenyt kíván, az európai tüzelőanyag-cellákkal és a hidrogéniparral együttműködve kialakítani, elsősorban a szállításra vonatkozó alkalmazásokra vonatkozóan. Létrehoznák a tüzelőanyag-cella európai technológiai platformját, hogy integrálják a kutatásokat.
A megújulókból származó villamos energiatermeléssel kapcsolatban azt célozza meg a terv, hogy az elektromos áram termelés jelentősebb része származzon a megújuló forrás alapjából. Ezen kívül támogatná ezeknek a technológiáknak a demonstrációját, hogy a különböző régiókban elősegítsék, megismerhetővé tegyék ezeket az eljárásokat.
A megújulókból történő üzemanyag-termelés. A technológiák integrálását írja ki a terv, és a különböző üzemanyagoknak, a folyékony üzemanyagoknak az előállítását és a szénhidrogén-mentes tüzelőanyagoknak, a bio-üzemanyagoknak a szállításban való fokozott alkalmazását.
A megújulók alkalmazása, fűtésben és hűtésben. Technológiák kutatási hatékonyságát kívánja megoldani ezen a területen, különböző energiaforrások differenciált alkalmazásával.
A széndioxid-kibocsátással kapcsolatos, és főleg a zéró emisszióval kapcsolatos drasztikus csökkentést ír elő a környezetvédelem érdekében, a fosszilis tüzelőanyagok káros kibocsátásával kapcsolatban, és a zéró emisszió megteremtéséhez szükséges technológiák támogatását kívánja növelni.
A tisztaszén-technológiák. A szén felhasználásának olyan modern technológiájának a kidolgozását támogatja, ahol úgy lehet felhasználni a készleteket, hogy ne okozzanak a környezetben semmiféle kárt.
A biztonságos energiaellátás az európai elektromos és gázellátó rendszereknek az átalakítása, a hálózatoknak a vásárlók és a termelők, valamint a szervizzel kapcsolatos tökéletes összhangjának a megteremtése.
Az energiahatékonyság és megtakarítás. Különböző technológiák kialakításával, az energiahatékonyságot és a megtakarítást támogatja.
Az energiapolitikára vonatkozó tudásanyagnak, a különböző módszereknek gazdaságos és szociális szempontból is megfelelő kialakítása. Erre vonatkozóan a médiumokra is sokat számít.
Tehát a 7. K+F keretprogram ezeket a pontokat tartotta szükségesnek az előtérbe helyezni a 2007-2013 közötti periódusra.
Mit szól hozzá?
Hozzászólása itt, a cikk alatt fog megjelenni.
Kérjük, ne használjon közízlést sértő kifejezéseket.
Nem megengedett a reklámcélú hozzászólás, valamint egy
hozzászólás bemásolása egyszerre több cikkhez.
Hozzászólás:
(A hozzászólás tartalmáért
a Zöldtech magazin szerkesztősége
nem vállal felelősséget.)
Bizsók László
2011.11.24, 10:45
Évek óta foglalkozom elméleti és gyakorlati energetikai kutatással, ennek
eredményeképpen kidolgoztam egy villamos-
energetikai innovációs projektet, amely-
nek célja egy különleges szerkezetű és
működésű villamos forgógép kísérleti pél-
dányának elkészítése és tesztelése, to-
vábbfejlesztése volna. A gép jelentősen hozzájárulhatna az energiaproblémák megoldásához, a bioszféra megóvásához.
bizsoklaszlo@gmail.com
mobil: 30-7210132 Üdvözlettel Bizsók L.