Egyre több az illegális napkollektor (Fiktív hír 2020-ból) Zöldtech *
2005.10.08
* Szerző: Farkas Zénó
71 hozzászólás
Ez a cikk több mint 6 évvel ezelőtt jelent meg, ezért lehetséges, hogy elavult információkat tartalmaz.
A vámosok a közelmúltban Komlón tetten értek egy férfit, aki garázsának tetejére illegálisan szerelt fel egy napkollektort.
H i r d e t é s
A vámosok a közelmúltban Komlón tetten értek egy férfit, aki garázsának tetejére illegálisan szerelt fel egy napkollektort. Dr. Olajos Elektra, a Vám és Pénzügyőrség regionális parancsnokságának szóvivője lapunknak elmondta, az ügyben még nem született határozat, de vélhetően büntetés vár a rajtakapott emberre.
Olajos elmondta azt is, folyamatosan ellenőrizni fogják,
hogy a háztetőkre szerelt napkollektorok után a tulajdonosok befizetik-e az évenkénti 192.850 Ft/m2 jövedéki adót (az euró 2021. évi bevezetése után az éves jövedéki adó várhatóan 188 euró/m2 lesz).
Mint ismeretes, 2016-ban a természeti energiaforrások közül utolsóként a nap- és szélenergia hasznosítása vált jövedékiadó-kötelessé. A lépés elkerülhetetlen volt a költségvetés egyre duzzadó hiánya miatt, az így befolyt jövedéki adó fedezi ugyanis az idén már 800 milliárd forintra rúgó lakossági földgázár-támogatás csaknem 70 százalékát.
"A legkeményebb szigorral lépünk fel az illegális napenergia-hasznosítók ellen. Az állam nem tűrheti meg, hogy egyesek kibújjanak a természeti energiaforrásokra kivetett jövedéki adó befizetése alól" - szögezte le Vám és Pénzügyőrség regionális parancsnokságának szóvivője.
Mit szól hozzá?
Hozzászólása itt, a cikk alatt fog megjelenni.
Kérjük, ne használjon közízlést sértő kifejezéseket.
Nem megengedett a reklámcélú hozzászólás, valamint egy
hozzászólás bemásolása egyszerre több cikkhez.
ciber
2010.03.06, 21:08
Enézést a hibáért. A helyes szöveg: ...vízbontással előállított hidrogént...
Annak ellenére, hogy a felhasznált víz ára az energiához képest elhanyagolható
ciber
2010.03.06, 21:01
Ez a cikk már 5 éve íródott. Azóta megjelent egy hasonló jogszabály. Ez a szélerőművek energia tárolására vízbontással előírt hidrogént jövedéki terméknek minősítik, ha autóban használják fel. A törvényalkotó elismerte a törvény ostobaságát, de azt mondta a törvényt sajnos ekkor is be kell tartani. Megigérte a közeli módosítását. Azóta (több éve) sem történt semmmi.
Emmerich
2009.12.16, 22:30
Ez jellemző a jelenlegi gonosz hatalmi rendszerre!
Lassan már a budikat is megadóztatják, mint egykor Vespasianus római császár - csakhogy minél többet kaszálhassanak Rothschildék és bűntársaik!
Már a levegővétel megadóztatását várom - ami a cikkbeli példa analógiájára bizonnyal hamarosan bekövetkezik...
Névtelen olvasó
2009.11.05, 12:56
Eljön ez is.
Névtelen olvasó
2009.07.24, 16:49
Fognak?
sz
2009.07.24, 15:49
Az ökofalu lakói sem gondolták volna, hogy ingatlanadót fognak fizetni a kalákában felépített A energiaosztályú szalmaházaikra.
hódvédő
2009.07.23, 17:09
Nem értem előttem szólók méltatlankodását :-) Állambácsi ilyen. A legtöbb állambácsi ilyen. Amióta csak volt.
A(z ál)hír elébb utóbb igaz lesz.
Más történet, de elvében ua. Ki látott 16. századi ásatag leletek között kézi malomkövet? Senki. Mert betiltották. Az akkori politika. Gabonát parasztya maga megtermelhette ugyan (ezé volt tartva), de nehogy mán magának megőrölje! Hová is vezetne az?
Megőrülök! Ha csak rágondolok a házi megőrlésre, motyogta a pohárnokmester, teljes egyetértésben a szociális és munkaügyi miniszterrel :-).
Az önellátás eme anarchista módszere elítélendő. Igazságtalan is, hiszen a mélységesen igazságos, születési előjogokkal finoman hangolt feudális társadalom szövetét alattomosan bomlasztó magatartás a házi gabona őrlés. Az a minimum hogy a házi őrlőköveket kergényi huszárjai összetörik! Az illegális molnár csuklóját is szilánkosra kell törni! Szólt a napiparancs évszázadokig.
A gyermeteg ellenvélemény igaz. Valóban eleink évezredekig maguk őrölték a maguk termelte gabonát kézi malmaikkal.
Na de hol a technikai haladás? Vizimalmomban (esetleg szeles malmomban) minden paraszt jutányos áron ledaráltathatja izó szerinti finom liszt minőséget eredményezőleg az ő saját gabonáját. Természetesen ezért engem (én vagyok a multi, történelemben földesúr, gazdaságtörténetben a malom üzletág beltagja) juttatás illet meg. Két zsák gabonából parasztya kap vissza egy zsák lisztet. Na de az ugye finomliszt :-).
Volt olyan állambácsi is (1600 -as évek Japánja) ahol haszna is volt állambácsinak. Felismerték az erdőirtások és a szaporodó árvizek közötti összefüggést. Azóta Japánban fát kivágni szigorúan szabályozottan lehet, a társadalom közérdeke miatt, évente csak nagyon keveset. Mai napig működik a rendszer, Japán erdőterületi hányada parádés. Valahol 80% körüli (Nálunk 20%).
Hogy is tartja régi bölcselet?
Aki tudja csinálja. Aki nem tudja, az tanítja. Aki meg még ennyire sem tudja, .... ?
Na az irányítja.
Névtelen olvasó
2009.07.23, 09:42
Ilyen az átlag újságcikk-olvasó. :-(
2016..
Árpási László
2009.07.23, 06:21
A cikket olvasva egy pillanatig sem merült fel bennem hogy nem valós dolgokat állít! Majd eljutva a piros szinnel szedett mondatig belém villant hogy ezt a mondatot csak a meg nyugtatásomra tették a cikk aljára.Valójában a kormány adó szakértői lázasan dolgoznak azon a terven hogy a jövöben azok az emberek akik a lépcsön sietve mennek fel és a lélegzetüket eléggé el nem ítélhető módon nem szabályozzák luxus adót fizessenek az adó mértéke a jövedelem 30% lenne amit a kormány tagok saját jól megérdemelt jövedelmük kiegészitésére használnának fel Bajnai úr bejáratott offshor cégén keresztül
Barcsay G
2009.03.18, 15:00
Ne fessük az ördögöt a falra mert ez egy igaz mondás.
Chiovini György
2008.09.06, 14:54
Ha én kerülnék kormányra mindenki kétszer annyi támogatást kapna, mint a másik. Eltörölném a szenet, kőolajat, földgázt. A fák megújulnának és az égig érnének. A nap 24 órán keresztül sütne. A szél állandóan forgatná a szél-erőművek lapátjait. A vízi-erőművekből nem fogyna ki a víz. Adót csak a politikusok és a távfűtő-művek fizetnének.
Gabi
2008.09.06, 08:11
Ha én kerülnék kormányra, eltörölném az összes adót a megújuló energiaforrás használatáról, (kocsi, ház, erőmű,stb.)építéséről, behozataláról, hogy mindenki ezeket használja.
És a kedves politikusokat megadóztatnám a hatalmas Audikra, földgázas házaikra. Nem lennének ingyen utak, ruhák, házak, felszerelések, stb.És ennyi politkus sem.
Névtelen olvasó
2008.08.27, 15:29
Remélem ezt a cikket nem olvasták Gyurcsány emberei,mert még valós hírt csinálnak belőle!
Félkegyelmű
2008.08.24, 00:22
Zuba János, attól tartok (vagy remélem?), hogy a főépítész nem a saját véleményét mondta. Azt, hogy mi rontja a városképet, szabályzatok, rendeletek, törvény határozza meg, amiket nem biztos, hogy ez a főépítész hozott..
A felháborodással teljesen egyetértek, a jövő elkezdődött... :(
Zuba János zubajanos@gmail.com
2008.08.23, 22:56
Most azt fogják hinni, hogy beszálltam viccelődni:
Tudok olyan városról, ahol kérdésre a FŐÉPÍTÉSZ azt mondta, hogy utcafrontra néző tetőre nem lehet napkollektort tenni, mert RONTJA A VÁROSKÉPET!!!!!!!!!!
Ha még egyszer ilyen baromságot mond, még a címét is megadom nyilvánosan!
A jövő elkezdődött.........
laca
2008.08.19, 21:03
á nápcollector felszerelés kicsi kínai háznak tetejére lenni nem adókőteles. lehet nyúgottan szérélni collector csák tessék vígyázni engedély
krasznainé
2008.08.19, 12:51
üzenem a cikk szerkesztőjének hogy ne nagyon hozzon napvilágra ilyen cikkeket mert az salynos előbb utóbb igazzá fog válni. mi most próbálkozunk a napcollector beköttetésével, és mellesleg a szivbajt hozta rám ezzel az irománnyal.
Félkegyelmű
2008.06.25, 18:59
Csak azért írok ide, hogy a sor elejére kerüljön és minél többen olvassák a cikket...
Roland...
2008.06.25, 11:28
Hihetetlen, hogy mekkora indulatot vált ki az emberből a cikk címének első fele, kellett egy fél óra őrjöngés mire egyáltalán észrevettem, hogy a "(Fiktív hír 2020-ból)" szavakat is tartalmazza a történet :))
iliaka
2007.09.05, 17:09
A hozzászólásokat olvasva elgondolkoztató, hogy egy fiktív hír milyen indulatokat kavar. A szomorú az, hogy a korrupt gátlástalan és az energialobbyt támogató politikusok tényleg képesek lennének ilyen helyzetet termteni ,hiszen egy jogállamban hogyan avatkozhat bárki abba, hogy a használt szűrt, nem környezetszennyező és főként egyszer már áfástul kifizetett étolajamat beletöltöm az autómba
Ahol egy ilyen törvény kiállja az alkotmányossági próbát ott lábbal tapossák az emberi jogokat és a demokráciát. Hát itt ez történik. Meddig?! Csak rajtunk múlik!
Sch
2007.08.29, 11:00
Na, én már tudom, mit csinálok!
Megmanipulálom a napraforgató technikát, hogy a tv távirányítóval az APEH-ellenőrre lehessen célozni a parabola tükör fókuszát.
Ha kibírja, fizetek. Így legalább a tv távirányítót is hatékonyan tudom használni.
laca
2007.08.28, 21:16
"Egy normális ember"-nek: humorérzék és jó kedély nélkül az ember nem lehet normális. A savanyújóskák meg már régen a főhivatalokban ülnek és osztják az észt, oszt kész.
Egy normális ember
2007.08.28, 11:47
Már bocs h ha olyat mondok ami nem tetszik valakinek, de tökön kéne rúgni azt a barmot aki ilyen cikket írt. Minek ötletek et adni az APEH-nak. Mert most ugye csak röhögünk a híren, de ha valamelyik okostojásnak megtetszik a dolog és tényleg bevezetnek egy ilyet akkor aztán az arcukra fagy majd a mosoly. Úgy h megkérnék minden egyéb hasonló poén gyáros személyt h inkább ne írjon ilyen ökörségeket.
Előre is köszi.
laca
2007.04.20, 22:45
A pontos APEH lista a következő:
ónos eső nettó 11,7€/m3
rövid idejű záporeső nettó 12,2€/m3
közepes időtartamú záporeső nettó 17,8€/m3
tartós záporeső nettó 19,2€/m3 (most folyik a tartós záporeső paramétereinek kutatása egy Uniós projekt keretében a GATE-n)
napozás ózonlyukban 0,6€/perc
napozás ózonlyukon kívül 10€/perc
napozás sötétkamrában 2,3€/perc
napozás megtagadása ésszerű indok nélkül 42€/perc
levegőhasználati díj 12évesnél fiatalabb egyed esetén 8€/nm3
felnőtt egyed nyugdíjkorhatár alatt alkalmazotti státusban 1,2€/nm3, munkanélküli 142€/nm3, nyugdíjkorhatár felett 210€/nm3
vízhasználati díj a mindenkori levegőhasználati díj összegének a kőolajegyenértékre vetített gázegyenértékkel számított tb-járulékkal korrigált és a vizitdíjjal szorzott összegének éves szummájából meghatározott napi fogyasztási norma alapján számított és valorizált értéke, amit a miniszteri rendelet évente meghatároz.
Ez a jövő, ha az un. politikai elitet nem zavarjuk el ahova valók.
Tojás
2007.04.20, 09:10
Nem hiszek a fülemnek, deha netán mégis igaz a hír akkor ezek után jövedéki adót fognak fizetni az illegális napozók, valamint az illegális esővíz felhasználók is. Ónoseső 11 EURÓ/m3 záporeső 12 EURÓ/m3 szemerkélő eső 6,5 EURÓ/m3 ?
Névtelen olvasó
2007.04.08, 17:02
Ha az MSZP hatalmon marad még 7-8 évet, nem is olyan elképzelhetetlen
laca
2005.11.06, 09:53
kedves ferembám, nem azt írta Somi Béla hogy hmv-t állít elő, hanem, hogy kiszolgál (lásd még felszolgál, elad, beviszi a kávét az ágyba a nőnek stb stb)
sz
2005.11.05, 22:39
A mediterrán népek (pl. a rómaiak) és az arabok ezt már az ókorban megoldották. Belső udvar világos falakkal, folyosóval, kerttel, növényzettel, vízzel (medence, szökőkút, kút).
ferembá
2005.11.05, 22:31
László Tamás véleményéhez: amíg építészeink olyan házakat terveznek, ahol muszáj klímát használni, különben nem lehet élni benne, addig ez csak következmény.
Azt hiszem egész népünket kellene, nem középiskolás fokon, árnyékolástechnikára tanítani.
Apai nagyapám házának déli oldalán gang volt és eperfa. Ha lehetett volna klímát kapni, akkor sem akart volna venni.
ferembá
2005.11.05, 22:10
T. Somi Béla!
Kéretik utánanézni a "FIKTÍV" szó jelentésének(gondoljon Mikes Kelemenre)!
Továbbá kérem ne terjesszen olyan híreket, hogy 4m2 napkollektorral HMV-t állít elő, valamint 160m2-es épület fűtésére is rásegít. Bár előfordulhat, júliusban, néha.
László Tamás
2005.11.05, 22:03
Nevetséges az egész hozzáállás!
Amit legutóbb hallottam, hogy új tervezésű házat már csak úgy lehet építeni, ha meg van adva, hogy hova fog kerülni majd valamikor a légkondi! Ezt bezzeg lehet...hadd zabáljanak a magyar háztartások minél több áramot.
sz
2005.11.05, 17:07
Ők úgy látszik, csak a kémény- és antennaerdőt szeretik. Az olyan szép!
Laca
2005.11.05, 16:05
Nos úgy látszik, az álhír csak előfutár volt: információim szerint Budapest III. kerületében önkormányzati rendelet tilt meg midenféle napkollektor és napelem felszerelését közterületről látszó tetőre vagy homlokzatra. Olan épületkülső meg nincs csak a nagy fekete erdő kellős közepén, aminek külseje közterületről valahogyan ne látszódna.
tr
2005.11.05, 15:57
Kurva jó a cikk!
Somi Béla
2005.11.05, 11:58
Tehát nemhogy támogatná a költségvetés a megújuló energiákra épülő technológiákat, hanem sarcolja a kormányzat a technológia felhasználóit. Hogy akarjuk így elérni 2010-re a 10%-os megújuló energia felhasználás-arányt?
Példa: egy 160 m2-es házat kb 4 m2 napkollektorral lehet kiszolgálni fűtés+HMV tekintetében. Ennek beruházási költsége kb. 600 eFt, az üzemeltetési költséghez hozzáadódik 800 eFt/év jövedéki adó. Ugyanez a fűtés-melegvíz szükséglet egy kb 300 eFt-os beruházással és évi mintegy 150 eFt üzemeltési költséggel megvalósítható. A szorzó 3 körüli a megújuló "javára" Tehát mit is akarunk?!
Horváth András
2005.10.30, 00:31
HÁt az biztos, hogy nagyon jól tükrözi a kialakult helyzetet, ami sztem minősítésre sem érdemes, de egyre inkább úgy néz ki, hogy sajnos még igaz is lehet...
Bencsik Károly
2005.10.17, 08:39
Ez jó hír lenne április elsején. Most nem az, mert az emberek mindenre harapnak. Sokan elhiszik majd, hogy igaz, mert itt igaz dolgokat írnak. Felületesen átolvassa, továbbadja...így keletkeznek a rémhírek. Nem volt jó ötlet szerintem (annak ellenére, hogy nagyon jól tükrözi a mai helyzetet).
K.P.
2005.10.15, 15:26
attól. hogy nem ismerik a szakmában, még érthet többet, mint az ismertek. sok kóklert ismerünk a szakmában.
Kálmán László
2005.10.15, 09:22
Bácsai Attila Úrnak!
Kérem bocsásson meg, egy másik hozzászóló állította, az 5-6 évet. Elnéztem.
Bácsai Attila
2005.10.15, 00:12
Ön nagyon szívós!
Még egyszer. Nem beszéltem 5 évről!!!
Olvassa el a hozzászólást!
Apropó nem ismerjük a szakmában. Ezt elfelejtettem leírni!
Egyébként majd ha megint kiszaladok Ausztriába, megnézem újra, ugyanis nem írtam fel a paramétereket! Hiba volt!
Mellesleg ha csak 3-400 kW / 350-el/teljesítmény jön ki, az is évente 6000 órával számolva 2100 MWh. Abban megegyezhetünk, hogy ez nem semmi!
Remélem befejezhetjük a polemizálást!
Kálmán László
2005.10.14, 18:34
Bácsai Attila Úr!
Már megbocsásson Ön állította, hogy 5-6 év alatt megtérül egy biogáz projekt.
Mennyi is az a néhány 100 kW?
Még mindig nem kaptam választ, mert az ugye választ adna a megtérülésre.
Nekem van néhány nyugati partnerem és még egyik se mondott nyolc évnél kevesebbet, pedig Németországban 500kW alatt, feltételezve, hogy a hőt is hasznosítják, akár 40Ft-ot is kaphatnak kW/h-ként a mi 23Ft-al szemben!
Bácsai Attila
2005.10.14, 18:02
Kedves Kálmán Úr!
Az 5 éves megtérülésről én egy szót sem szóltam!
Kérem figyelmesen olvassa el a hozzászólásokat!
A dolog viszont működik, a megtérülés helyenként és nemzetgazdaságonként VÁLTOZÓ!
Kérem ne nézzen és ne valószínűsítsen hülyének!!!
Kálmán László
2005.10.14, 17:32
Bácsai Attila Úr!
Tessen csinálni egy üzleti tervet, 5 év megtérüléssel Magyarországon, és uccu neki!
Szerintem nagyon sokan kíváncsian várják.
Bácsai Attila
2005.10.14, 16:26
Kálmán Úr !
Ha ennyi pénze van akkor rajta!
Semmi akadálya.
Amit láttam már évek óta működik!
Tehát mi lesz?
Üdv. BA.
Kálmán László
2005.10.14, 09:11
Bácsai Attila Úrnak!
Tudom Ön már látott egyet ami 5 év alatt megtérült.
Nosza rajta csináljon egy projektet Ön adja a garanciát, én fizetem!
Szegi József megint én
2005.10.13, 23:16
Bocs, kitaláltam a kanálban a horpadást. Most láttam meg, hogy pár rovattal arrább fórumhír van belőle.
Szegi József
2005.10.13, 23:13
Az (egyenlőre)fiktív hírhez hozzáfűzve a tegnapi híradó szenzációja:
VPOP kommandója lecsapott a tankjába illegálisan étolajat öntő bűnözőre. Fel is jelentették jövedékiadócsalásért. Házkutatás során további 5 liter étolajat foglaltak le.
Nem kamu, tényleg ez volt.
Bácsai Attila
2005.10.13, 18:36
Kálmán Lászlónak !
Mi a gondja? Működik!
Nem duma, utánanéztem, valamint gyakorlatban láttam!!!
Ismeri Ön a biogázmotorok műszaki paramétereit ?
Kálmán László
2005.10.13, 17:56
Bácsai Attilnak!
Akkor kicsit számoljunk:
700 kW földgázt beviszünk egy gázmotorba és nyerünk 247 kW áramot
700kW=2520MJ/h
34MJ-al számolva 74m3/h
Tehát 74m3/h-ből nyertünk 247kw/h-ot az-az 3,3. ideális esetben. szerintem közelebb vagyunk a négyhez a gyakorlatban.
Biogáz esetén 50-70%-al számolhatunk.
70%-al számítva csak kijön a 2-es szorzó, de valóban itt is inkább 1,7-tel számolnék.
Nem ritka, hogy földgázt kell a biogázhoz adni, hogy a gázmotor elinduljon.
Bácsai Attila
2005.10.13, 14:40
Kálmán Lászlónak !
Egy korábbi megnyilvánulása miatt az alábbiakat közlöm.
A Jenbacher modul energiafolyamábrája:
/kogeneráció/
2,5 kWh földgázból 1 kWh villamos áram, 1,25 kWh hő, 0,2 kWh veszteség jön ki.
A biogáz energiatartalma 22-23 MJ/m3
a földgázé 34 MJ/m3 /Nem a fele/Ezen túlmenően a biogáz CO2 mentesítésével energiatartalma növelhető!
Forgó- morgó!
Ne adjon tippeket, mert néhai Hofi Géza megmondta, hogy az állam csak figyel, hiszen állampolgárai adják a tippeket a megszorításokhoz!
Bumbácsi!
Van ezzel kapcsolatban véleményem egy másik cikk kapcsán!
T. Üdv. BA.
Morgó-forgó
2005.10.13, 11:49
Szerintem ez még csak a kezdet! Rövidesen a házak külső felülete után is ki kellene vetni a napenergia hasznosítás jövedéki adóját, hiszen EGÉSZ NYÁRON adómentesen élvezzük a napsugárzás jótékony hatását. Sőt! Egyáltalán, hogy merünk a napozás örömeinek hódolni anélkül, hogy a testünk felületére érkező sugárzott hő hasznosításának jövedéki adóját megfizettük. Van még bőven tartalék, csak ügyes pénzügyéreknek és adókivetóknek kell lenni. Vagy ne adjak ötleteket!?
Felháborító! Most beszéljünk energiagazdálkodásról, gazdaságosságról!
sz
2005.10.12, 22:16
A kényszer tegnap az olaj dotálása volt, most az, hogy a gázt dotáljuk. Holnap az atomot dotáljuk (üzemidőhosszabbítás). Mindennek el fog jönni az ideje, legfeljebb csak az unokáink fogják látni, mi már addigra alulról szagoljuk a hervadt ibolyákat.
bumbácsi
2005.10.12, 19:23
Mindenben az Unióra hivatkoznak az adóforintjainkból élő urak, nálunk miért nem kapsz kedvezményt,ha nem fosszilis anyagot tüzelsz????, miért kell büntetni azt az embert, aki a jövő nemzedékének akar jobbat????, csak nálunk zavarja a természetet a szélgenerátor??? a nálunk sokkal fejlettebb országokban valószínű a madarak is fejlettebbek!! Saját szememmel láttam amint a sas rászállt a generátorházra.Soroljam? Mi ennyire mások vagyunk?, vagy csak elvtársuraink mások?
péter
2005.10.12, 15:10
Európában hagyományosan paternalista az állam. Ugyanakkor a vállalkozások és magánszemélyek viszonylagosan hatékonyan titkolják el jövedelmeiket (ha jól emlékszem, akkor nálunk ez kb minden 3. forint). Ezekből könnyen levezethető, hogy ha a jelentős állami szerepvállalásokat nem lehet finanszírozni azokból a forrásokból amelyek akkor keletkeznek, amikor a jövedelem (szja, társasági adó), akkor pénzeket beszedni akkor lehet, amikor azokat az emberek elköltik (áfa, jövedéki adó). Ez az amorális adóbeszedés egyben "leglizálja" a jövedelemeltitkolást és itt lehet megérteni, hogy nálunk miért magasak ezek az adónem kulcsok. És itt érkeztünk el az energiahordozókhoz: ideális adóztatási alap, mivel mindenki használja, kikerülhetetlen, viszonylag kevés adóbefizető alany van (bár jó sok közvetett, igen ők a fogyasztók).
Igen, az energiaalapú adó a jövő füstadója. Ha ezt szegény Mátyás király látta volna...
Ecsenyi Szilárd mindenkienk javasolja:
2005.10.12, 14:39
Az állami bevételeknek a következőkből kéne származnia:
Egészségügyi támogatás, Nyugdíjjárulék, Általános forgalmi adó, Oktatási támogatás, Munkavállalói adó, Ország fejlesztési adó és Város gazdálkodási adó( melyből a tömegközlekedés, szemétszállítás, parkolók, parkok takarítását fedeznék) Ha ez így megvalósulna, ingyen lehetne használni a tömegközlekedési eszközöket, parkolókat, az egészségügy, és oktatás alkalmazottait.
Az államnak pedig támogatást kéne adni az olyan polgároknak, akik vállalkozást szeretnének nyitni, vagy éppen azok-nak, akik napelemes megoldással vagy a föld hőjének kiaknázásával szeretnék megoldani a fűtést, világítást.
Bujna Ferenc
2005.10.12, 12:38
Tudomásom szerint a Állami kémek az ötletet máris átvették és dolgoznak a megvalósatáson. A Kisgazda Párt a kecske is jól lakajon és káposztának se legyen piaca elv alapján már javasolta a Parlamentbe újra bekerülés reményében, hogy a lakossági támogatást meg kell spórolni, a abból felállítani az illegális napkollektorok és egyéb naplopó szerkezetek ellenőrzését végző kommandókat.
Ezen kívül be kell vezetni a szoba kerékpárokra is külön adót, mert azok illegális energiatermelésre alkalmas eszközök, s ezzel összefüggésben a pékek is alátámasztva érzik áremelési törekvéseiket, hisz a kenyér a legfőb energiaforrás ehhez a bűnös tevékenységhez.
Lapzártakor még további ötletek hangzottak el.
zeke
2005.10.12, 11:52
Bárcsak már itt tartanánk, hogy mindenki építi a kollektorokat, apropo ha valaki személyesen is segít egy másvalakinak egy házilag készített kollektor előállításához, akkor ugye már ma is kell TB bélyeget venni, meg a színes könyvbe beragasztani. Ha valakinek pl. segít a szomszédja, az már ma is lehet illegális építés,ill. adócsalás?!! Ugye
vg
2005.10.12, 11:08
Kedves Zeno, szerintem nagyon is realis a hir, bar lehet hogy az osszegek pontatlanok, de nem ez a lenyeg. Az allamnak valoban szuksege lesz bevetelekre a hagyomanyos olajra epulo gazdasag vegnapjai utan is. En nem ettol az adotol felek leginkabb, hanem attol, hogy _lesz-e_ mit megadoztatni egyaltalan addigra...
Aquajózsi
2005.10.12, 10:29
Hát ezt november elején, egy energiagazdálkodási képzésen, Luxembourgban bemutatom.
magdi
2005.10.12, 09:53
hogyan jön az állam ahhoz, hogy a természeti ingyen energiát is megadóztatja.Ez már az örűltek világa!
heliosis
2005.10.10, 08:31
Kedves Kálmán László,
mit kell érteni gázmotor alatt?
Az mennyibe kerül?
És kedves mindenki:
A "hagyományos" energia áremelések mértékével mennyire tart lépést az alternatív? (pl. fele olyan mértékben drágul?)
Fülöp Tamás
2005.10.10, 03:37
Müszi!
Kálmán László
2005.10.09, 21:09
Emlékeim szerint 1m3 gázból 4kW villamos energiát lehet előállítani gázmotorral.
Biogázból pedig a felét.
1m3 kb 60.-Ft. az-az 1kW villany csak 15.-Ft-ba kerül, és még a fűtés is olcsóbb.
Farkas Zénó, szerkesztő
2005.10.09, 19:52
Kedves Lotib,
ez egy kitalált hír 2020-ból, ahogy a címben is szerepel.
Remélem, hogy semmi nem fog megvalósulni belőle, de a jelenlegi tendenciák alapján sajnos mégis ez várható. A kiindulási pont az volt, hogy ha valaki saját üzemanyaggal hajtja a saját autóját, az jövedéki adócsalást követ el. Ez alapján elképzelhető, hogy a jövőben a házilag előállított hő- és villamosenergia után is kell jövedéki adót fizetni. Azt is megtippelem, hogy ez mikor fog bekövetkezni: akkor, amikor a házilag előállított energia olcsóbb lesz, mint az erőműben előállított, és tömegesen elterjed a házi energiatermelés. Naív lenne azt feltételezni, hogy az állam a jövőben lemondana az energia megadóztatásáról, hiszen az üzemanyag adóztatásáról már ma sem mond le. Ha mindez bekövetkezik, akkor a megújuló energiaforrásokat hasznosító eszközök ugyanúgy jövedékiadó-kötelesek lesznek, mint ma az üzemanyag, alkohol, dohány stb.
Lotib
2005.10.09, 19:18
Eltáttottam a szám!
Amennyiben jól értem akkor a napkollektor használatáért, négyzetméterenként kb. 200 000 Ft-ot kell fizetni évente, mint jövedéki adót.
Ez egy nagy átverés akkor!!
Mindenkit az alternatív energia bevezetésére ösztönöznek közben meg kifizethetetlen összegeket sarcolnak be. Ezt a Nap tudja -e?
A 2010 jövő idő??
K.P.
2005.10.09, 09:30
Friss hír 2008.ból: A délkínai SUN Press mai jelentése szerint a China Sun Power and Electricity Ass. teljesíthetetlen követelései miatt az európai logisztikai hálózat kénytelen több mint 500millió munkatársát elbocsátania. A Kinai Biodisel és Pelletgyártók Szövetsége közölte, hogy bojkottálni fogja az európai logisztikai központokat, mert azok a minden alapot nélkülöző követelései a nagyobb profit részesedésre vonatkozóan alaptalanok. Az európai lakosság 99%-os munkanélküliségnek néz elébe. Londonbanés Párizsban zavargások törtek ki. Az egykori USA területén működő kisebb államok egyenlőre biztosították energiaszükségletüket az ALKAIDA Ltd nevű energetikai részvénytársasággal kötött 50éves lejáratú szerződésük alapján.
Kárpáti Gábor
2005.10.08, 18:21
Gratulálok Zénó!
Ismerd be: ezzel a programmal indulni fogsz a 2006-os választásokon, sőt egyenesen Gyurcsányi posztját céloztad meg!
Zuba János
2005.10.08, 15:41
A cikk több szempontból pontatlan.
Nem 2016-ban, hanem 2010-ben, és nem 192.850,- hanem 192.580,-.
Pongor Attila
2005.10.08, 13:00
Nagyon lehangolo.Levegoert mikor kell majd elkezdeni fizetni???